Szülinapi autó Sebastian Vettelnek

Infiniti FX Vettel Edition

Szerző: Horváth Zsolt levél küldés 
Dátum: 2013.07.03. 09.00

Sebastian Vettel 26 éves, a háromszoros világbajnok egy róla elnevezett autót vehetett át az Infinititől. 300-zal mehetne.

2013.július 2-án a 26. születésnapja előestéjén Sebastien Vettel átvette legújabb cégautóját, egy Infiniti FX Vettel Editiont.


A nagyteljesítményű, limitált szabadidő-autóból – amelynek a fejlesztésére közvetlen befolyással volt a háromszoros világbajnok – 150 darab készült. Vettel a 001-es számút vehette át svájci otthonában.

Az FX Vettel Edition a legerősebb modell az Infiniti kínálatában, tanulmányként többször kiállíttották, és a 2012-es Festival of Speed alkalmával debütált Goodwoodban, ahol maga Vettel vezette fel a helyszín híres dombjára. Ez a projekt Sebastian Vettel egyre erősödő részvételét jelezte az Infiniti utcai autóinak a fejlesztésében, amely végül a teljesítményigazgatói kinevezéséhez vezetett 2013 áprilisában. Mostanra elkészült az első széria modell.

Ebben a kivitelben az 5,0 literes V8-as teljesítménye a korábbi 390 LE helyett 420 LE, ugyanakkor hosszabb végáttételt építettek a sebességváltóba. Utóbbi hatására ugyan 0,2 másodpercet romlott az autó gyorsulási értéke (5,6 mp), de képes elérni a 300 km/órás sebességet. Elméletben, mert az utcára kerülő modellekben az elektronika 250 km/óránál megálljt parancsol.

A Red Bull Racing együttműködésével kifejlesztett, nagy leszorítóerőt garantáló aerodinamikai csomag a súlycsökkentésben is szerepet vállal. Az új orrspoilert, a küszöböket, a hűtőrácsot, a tükörházakat és a hátsó diffúzort karbonból készítették, így a Sebastian Vettel változat 46 kilóval könnyebb, mint az alapmodell.

Az Infiniti FX Vettel Edition megvásárolható Nyugat-Európában, a Közel-Keleten és Oroszországban is. Az Infiniti FX Vettel csak fehér színben rendelhető, alapára 120 000 euró, nagyjából 34 millió forint. Ezért az összegért azonban nemcsak egy autó jár, hanem VIP program is. A vevők vezetéstechnikai tréningeken vehetnek részt sztársofőrökkel, Forma 1-es szimulátort próbálhatnak ki, beülhetnek a háromüléses Forma-1-es autóba, egyedi tesztvezetéseken vehetnek részt.

Kommentek

Magyarországon épít szupertöltőt a Tesla

Nagyszabású töltőinfrastruktúra-fejlesztést jelentett be a Tesla. Az akciónak van hazai vonatkozása is.

Teniszpályára skiccelték fel a luxuskombit

Wimbledon makulátlan gyepébe nem vandálok, hanem maguk a pályagondozók rajzolták bele a Jaguar XF Sportbrake prémium kombi körvonalait.

A Toyota felszámolja a közlekedési dugókat

Sikerrel zárult a Toyota Mobilitási Alapítvány (TMF) thaiföldi projektje, amelynek elsődleges célja a hatmilliós Bangkok utcáin gyakran tapasztalható közlekedési dugók enyhítése volt.

Na, hány km új autópálya épül 100 milliárdból?

Az M4 Berettyóújfalu és Nagykereki közti szakaszának első üzeméhez hasonlóan a másodikat is a Duna Aszfalt és a Hódút építheti meg, ezúttal az A-Híd Zrt.-vel együtt.

Városban száguldozó kretének rontják a BMW-sek jó hírét

Az ilyen videók miatt romlik a bajor márka tulajdonosainak megítélése, mert ez már nem a használja-e az indexet szint. Ez közveszélyes szórakozás.

F1: Szocsiban talán már célba ér Alonso

A Honda a hétvégén következő Orosz Nagydíjra megbízhatósági javításokat visz, a múlt heti teszt után bizakodnak a McLarennél.

Felhők közé emel a magyar Trabant motor, és ez nem vicc

Magyarországon az épülő szocializmus találkozása a repülési vággyal érdekes szerkezeteket szült, a felhők közé vágyóknak köszönhetünk egy különleges Trabant motort, ami képes volt embereket égbe emelni.

Három lány egészen intim viszonyba került az új Suzukival

Az új Suzuki Ignist főleg a fiataloknak szánja a japán gyártó, közülük is a női vásárlókat fogták leginkább célkeresztbe. Nekünk sem kellett több: megkértünk három fiatal hölgyet, hogy szedjék ízekre az Ignist.

F1: Mégsem nyúlnak a DRS-zónákhoz

Bár az előzések száma jelentősen csökkent a Forma-1-ben 2016-hoz képest, a Nemzetközi Automobil Szövetség úgy döntött, nem módosít a DRS-zónákon.

Kereszteződésben ennél zseniálisabb dolgot még nem láttunk

Nem tudsz kihajtani a keresztező forgalom miatt, és senki nem enged ki? Van egy megoldás!

F1: Napokon belül bejelenthetik a Sauber-Hondát

Ahogy közeleg a határidő, egyre erősebbek a Saubert a Hondával összekapcsoló hírek. Jövőre már két csapatnak szállíthat a japán gyártó.

Fontos változásokra készülhetnek az autósok

Változnak a műszaki vizsgát érintő szabályok és a jogosítvánnyal kapcsolatos rendelkezések.

SMS-ben rúgta ki munkásait az államosított gyár

Miután a General Motors venezuelai üzemére rátette a kezét a helyi kormány, a cég írásos üzenetben közölte alkalmazottaival: átutalták a végkielégítésüket, vehetik a kalapjukat.

Nagy a baj Szeged és Hódmezővásárhely között

A Miniszterelnökséget vezető Lázár János szerint ellehetetlenülni látszik a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő villamosvasúti rendszer, a tram-train.

Sosem látott fotókon az oroszok új tankja

Nézz be az orszok legújabb tankjának fülkéjébe, ezeket a fotókat még nem sokan látták, néhány napja kerültek fel a netre.

Százezerszer büntették meg az autósokat

Közel kétmilliárd forintot kellett fizetniük tavaly az autósoknak a fővárosi közterület-felügyelők intézkedései után. Olyan 70 ezer helyszíni bírságot róttak ki rájuk, bő 36 ezer alkalommal szereltek fel kerékbilincset, és közel 4600 autó elszállítását kezdeményezték.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.