Kamu kép a Mazda3 szedánról?

Szerző: Horváth Zsolt levél küldés 
Dátum: 2013.07.02. 13.00

Ahogy elődeiből, az új Mazda3-ból is készül majd limuzin is a ferdehátú mellett. Állítólag ez az első fotó a négyajtós variánsról. Ha igen, marad a szűk csomagtérnyílás.

Sajtófotó az ötajtósról

Sajtófotó az ötajtósról


Nem titok, hogy ferdehátú mellett szedán kivitelt is tervez az új Hármasból a Mazda. Állítólag az interneten megjelent – kiszivárgott – fotó már ezt a modellt ábrázolja. Lehet, hogy csak profi Photoshop-munka, hiszen a háttér megegyezik a ferdehátúról közölt képek egyikén látottal, de akár valódinak is hihetjük.

Ha így van, és hihetünk a szemünknek, akkor a Mazda továbbra is négyajtósként készíti el a kocsit, azaz bár látszólag ötajtósnak hat (szépen ívelt tetővel), a hátsó üveg nem nyílik fel a fém csomagtérfedéllel, mint például a Škoda Rapid esetében. Sajnálatos, mert azzal jelentősen nőne a csomagtartó kihasználhatósága.

A motorkínálatban nem lesz különbség az ötajtóshoz képest, azaz 1,5-ös (100 LE) és 2,0 literes (120 és 165 LE) benzinmotorokkal és 2,2-es (150 LE) dízelmotorral kerül piacra Európában. Az elsőkerék-hajtású kocsiba hatfokozatú kézi, illetve automata sebességváltó választható.

Tekintve, hogy még az ötajtós Mazda3 európai bemutatkozása sem történt meg, a szedánra valószínűleg a jövő év elejéig várni kell.

Kommentek

Idő előtt lelepleződött egy újabb Forma-1-es

Az autóbemutatót csak holnap tartják, de az amerikai Haas-csapat már szombaton filmezett Barcelonában. Lebukott a 2017-es autó.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

F1: Verstappenék megkapták az új egyenruhát

Az autóra még holnapig várni kell, de a Red Bull versenyzői már megmutatták, mit viselnek majd a volánnál. Így fest Daniel Ricciardo és Max Verstappen új overallja.

F1: Stúdiófotókon a Mercedes új autója

A Mercedes szombaton stúdiófotókon is megmutatta csütörtökön leleplezett 2017-es autóját, a W08-ast.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

F1: Teljes valójában itt az új Williams

A Williams-csapat másodszor is leleplezte 2017-es autóját, ezúttal számítógépes grafika helyett már a valódi autóról készült fotókat nézhetjük.

Segítene parkolni a Magyar Telekom

A betonba épített szenzorok segítenének az autósoknak szabad parkolóhelyet találni a városokban.

Három hengerrel támad az új Ford Fiesta ST

1,5 literes háromhengeres turbómotorral érkezik a hothatchek közé a Ford Fiesta legsportosabb változata, az ST.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.