Így újul meg az Audi A8

Agresszívabb dizájn, űrtechnológia

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.07.02. 09.00

Minden bizonnyal mélyreható különbségeket rejt az álcázás; az ősszel frissülő nagy Audi fő újdonsága a LED-mátrixos fényszóró.

Nehéz pontosan megmondani, milyen külső formajegyek változnak majd az Audi A8 modellfrissítése során – sajnos jól dolgoztak a maszkoló szakemberek. 

Annyi azonban ezeken az Automedia-felvételeken is látszik, hogy a mélyre nyúló, hatalmas hűtőmaszk a mostaninál is szélesebb lesz, a fényszórók pedig új körvonalat kapnak. 
Nem csak azt persze: az Audi az A8 ráncfelvarrásával vezeti be LED-csoportokból álló, intelligens fényszórórendszerét. Az oldalanként ötször öt fénykibocsátó diódát alkalmazó reflektor automatikusan és szelektíven módosítja úgy a fénypászmát, hogy a távolsági fény ne vakítsa el a szembejövőket, a kanyarfényszórót a GPS adatai vezérlik, az éjjellátó rendszer élőlény-felismerő funkciója pedig koncentrált megvilágítással emeli ki a sötétből az észlelt gyalogosokat. 
A további újdonságok között hálózatról tölthető plug-in hibrid kivitelre is számítunk, és magától értetődő az S8 verzió – hogy mikor, egyelőre nem tudni.

Kommentek

Idő előtt lelepleződött egy újabb Forma-1-es

Az autóbemutatót csak holnap tartják, de az amerikai Haas-csapat már szombaton filmezett Barcelonában. Lebukott a 2017-es autó.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

F1: Verstappenék megkapták az új egyenruhát

Az autóra még holnapig várni kell, de a Red Bull versenyzői már megmutatták, mit viselnek majd a volánnál. Így fest Daniel Ricciardo és Max Verstappen új overallja.

F1: Stúdiófotókon a Mercedes új autója

A Mercedes szombaton stúdiófotókon is megmutatta csütörtökön leleplezett 2017-es autóját, a W08-ast.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

F1: Teljes valójában itt az új Williams

A Williams-csapat másodszor is leleplezte 2017-es autóját, ezúttal számítógépes grafika helyett már a valódi autóról készült fotókat nézhetjük.

Segítene parkolni a Magyar Telekom

A betonba épített szenzorok segítenének az autósoknak szabad parkolóhelyet találni a városokban.

Három hengerrel támad az új Ford Fiesta ST

1,5 literes háromhengeres turbómotorral érkezik a hothatchek közé a Ford Fiesta legsportosabb változata, az ST.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.