Itt a Nissan olcsó autója

Az első új Datsun

Szerző: Horváth Zsolt levél küldés 
Dátum: 2013.07.01. 14.37

Jövőre kezdődik a Datsun első modelljének forgalmazása. Itt az első rajz a Nissan olcsó autójáról, amely olcsóbb használt autó áráért kerül piacra. Nem nálunk.

Vázlatokat közölt a Datsun új generációs modelljéről, amelynek világpremierjét 2013. július 15-én tartják Indiában. Nem véletlen a helyszín, hiszen ez lesz az újjáélesztett márka egyik fő piaca. A Nissan tervei szerint a Datsunok elsődleges piaca Oroszország, India, Indonézia, Dél-Afrika, azaz fejlődő országok lesznek.


Úgy tudni az első új Datsun a Nissan Micra padlólemezére épül és 1,2 literes, háromhengeres benzinmotor mozgatja majd. Bár a belsőről egyelőre nincs kép, azt pletykálják, hogy a váltókar és a kézifék is a műszerfalra kerül, szabad helyet hagyva az első ülések között.

A Datsun első modellje a miniautók között versenyez majd, ahol – Indiában – a Maruti Wagon R (hasonló a korábbi Suzuki Wagon R-hez), Hyundai i10 a rivális.

Bár az autók azonos alapokra épülnek majd, az egyes piacokra egyedileg fejlesztik majd azokat. Fő ismérvük lesz a versenyképes ár, amit nemcsak az egyszerű felépítéssel érnek el, de a helyi gyártással is segítik.

Korábbi beszámolók szerint például Oroszországban az új Datsunok a Ladával közös platformra fognak épülni, valamint közös lesz a fék- és üzemanyagrendszer, valamint a kormánymű is. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy mind a külső, mind a belső jegyek teljesen eltérőek lesznek a Kalinához képest.

Az első Datsun modellek 2014-ben kerülnek piacra, de 2015-re újabb karosszériaváltozatokkal bővül a kínálat, várható 3 és 5 ajtós, illetve szedán kivitel. Úgy tudni, hogy 2300 euró (680 ezer forint) lesz az induló ár az említtt piacokon. Természetesen nem az EU-ban megszokott alapfelszereltség mellett.

Forrás: MTI

Kommentek

Megjött az utolsó új Forma-1-es

Az új modellhez új szín is jár: a Toro Rosso által leleplezett STR12-est nem lehet majd összekeverni az elődeivel.

F1: Szürke gyilkost mutatott be az amerikai csapat

A mezőnyből utolsó előttiként bemutatkozott az amerikai Haas-csapat új autója is, a VF-17-es.

Nem hitt a szemének a magyar szerelő, amikor a Skoda alá nézett

Facebookon kaptuk a fotókat Miklóstól, aki még nem nagyon találkozott ilyen gyári hibával pályafutása alatt.

F1: Itt a (bal)szerencsés új Red Bull – videó

A Red Bull Racing-csapat vasárnap 13 óra 13 perckor leleplezte 2017-es Forma-1-es autóját, az RB13-ast. Tesznek a babonákra.

Így veszélyeztethetik egészségünket a trükköző európai fuvarozók

Az európai teherautó gyártók az AdBlue adalék-anyaggal történő mahinálás megállítását szorgalmazzák. A buherálók az állampolgárok egészségével szórakoznak.

F1: Pályán a McLaren és a Renault

Barcelonában a McLaren-Honda és a Renault is pályára küldte új Forma-1-es autóját.

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.