Barkácsautó 150 millióért

Monte Carlo Rascasse

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.06.30. 13.00

Monte Carlo egyik legrégebbi márkája – a Monte Carlo Automobile – fura, innen-onnan összeollózott formatervű, ugyanakkor méregdrága, levehető tetős járgánnyal rukkolt elő.

Monte Carlo egyik legrégebbi márkája – a Monte Carlo Automobile – fura, innen-onnan összeollózott formatervű járgánnyal rukkolt elő. A 30 éves múltra visszatekintő cég mindössze 15 darabos szériában és húzós, 500 ezer eurós (kb. 150 millió forintos) árban gondolkodik a Rascasse-szal kapcsolatban. A tűzhalról elnevezett formás járgány azonban nem büszkélkedhet túl friss műszaki tartalommal, a karosszéria alatt BMW-eredetű, a régebbi Rolls-Royce-okban is megtalálható 5,4 literes V12-es motor dolgozik.

Inkább kínos, mint kívánatos ez a belső

Inkább kínos, mint kívánatos ez a belső

Persze nem változatlan formában, itt 500 lóerőt teljesít a gázüzemre is képes motor, de a későbbiekben kompresszoros, és hibrid változat is készülhet belőle. Belseje a képek alapján szintén idejétmúlt, ez a fajta fakormány leginkább a húszéves, lepukkant Mercedesekben gyakori, míg a nyolcvanas évek kvarcóráinak kijelzőjét idéző műszerfal már kifejezetten kínos. Bár a gazdagok ízlésén nehéz kiigazodni, még az is lehet, nekik ez bejön.

Öreg motor nem vén motor. A BMW eredetű motor itt 500 lóerős.

Öreg motor nem vén motor. A BMW eredetű V12-es itt 500 lóerős.

Kommentek

  • Bennie

    Nekem kifejezetten tetszik

  • mocskok

    Nekem már van!!

Használt Audi, kegyetlenül őszintén eladó

“Vidd el mert hányingerem van tőle ha meglátom!”

Elektromos buszokkal járhatnak iskolába a gyerekek

Egy kanadai cégnek köszönhetően immáron a gyereknek sem kell füstokádó buszokon utazni.

Mazda3: nem csak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

F1: A miniszter sem tudott az új Francia Nagydíjról

Hétfőn hivatalossá vált, hogy 2018-ban visszatér a versenynaptárba a Francia Nagydíj. Még a sportminiszter sem tudott a dologról.

F1: A Red Bull kitart szuperautós partnere mellett

Jól működik az Aston Martin és a Red Bull együttműködése, erre tekintettel gyorsan meg is hosszabbították a felek.

F1: Alonsót sem zárja ki a Mercedes-főnök

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint mindenképpen meg kell fontolniuk a mclarenes Fernando Alonsót is Nico Rosberg lehetséges utódjaként. Pascal Wehrlein előléptetése messze nem garantált.

Itt az első Halálos iramban 8 videó

Ez a rövid beharangozó megmutat néhány képkockát a Halálos iramban 8-ból.

F1: A Mercedes leigazolja a kis Schumachert?

Német sajtóértesülés szerint a hétszeres világbajnok Michael Shumacher fia, Mick hamarosan bekerül a Mercedes Forma-1-es istállójába.

F1: Mindkét pilótáját elveszítheti a Ferrari

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne nem zárja ki, hogy 2018-ban már Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen sem lesz a csapatnál.

F1: Jules Bianchinak ajánlják az új Francia Nagydíjat

Mostantól hivatalos: 2018-tól újra lesz Francia Nagydíj a Forma-1-ben, a Paul Ricard-i versenyt a tavaly elhunyt Jules Bianchi emlékének ajánlják.

Nem épített még ilyen autót a Ferrari

A Ferrari saját márkakupájának következő, jubileumi évadára építette meg a 488 Challenge modellt. A mostani az elmúlt huszonöt év legerősebb autója, egyben az első, amely feltöltött motort kapott.

Lefotózta a traffipax? Segítünk!

Átírattuk a rendőrség honlapját, pedig nem akartuk. Csak egy hús-vér rendőrt kértünk.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.