225 ezer kilométer új autóút 15 év alatt

Kína hihetetlen összegeket költ útépítésre

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.06.27. 10.00

Kína jelentős összegeket fordít úthálózatának fejlesztésére a következő bő másfél évtizedben, így annak hossza 2030-ra több mint duplájára nőhet.

Az ázsiai ország 2030-ig mintegy 4,7 ezer milliárd jüant (174 ezer milliárd forint) költene útépítésre. Ebből az összegből a jelenlegi 173 ezer kilométeres úthálózatot 400 ezer kilométeresre fejleszthetik, az összeg több mint felét pedig autópálya-építésre fordítanák.

A beruházáshoz szükséges pénz túlnyomó részét a központi költségvetésből csoportosítanák át, de abba állami vállalatok és más kormányzati szervezetek forrásait is bevonnák.
    
A kínai úthálózat – elsősorban a fejletlenebb, középső és nyugat-kínai területek útjai – jelentős javításra szorulnak, ezek a területek a fejlesztés során elsőbbséget élveznek majd. A hivatalos statisztikák szerint például az ország 2800 megyejéből több mint 900 nem kapcsolódik rá nemzeti szintű utakra. Az úthálózat fejlesztése a központi vezetés nagyszabású urbanizációs terveinek is előfeltétele: a számítások szerint a következő évtizedekben városlakóvá tenni kívánt 250 millió vidéki lakos költözésével a jelenlegi útmennyiség három-négyszeresére lesz szükség.

(Forrás: MTI)

Kommentek

Megjött az utolsó új Forma-1-es

Az új modellhez új szín is jár: a Toro Rosso által leleplezett STR12-est nem lehet majd összekeverni az elődeivel.

F1: Szürke gyilkost mutatott be az amerikai csapat

A mezőnyből utolsó előttiként bemutatkozott az amerikai Haas-csapat új autója is, a VF-17-es.

Nem hitt a szemének a magyar szerelő, amikor a Skoda alá nézett

Facebookon kaptuk a fotókat Miklóstól, aki még nem nagyon találkozott ilyen gyári hibával pályafutása alatt.

F1: Itt a (bal)szerencsés új Red Bull – videó

A Red Bull Racing-csapat vasárnap 13 óra 13 perckor leleplezte 2017-es Forma-1-es autóját, az RB13-ast. Tesznek a babonákra.

Így veszélyeztethetik egészségünket a trükköző európai fuvarozók

Az európai teherautó gyártók az AdBlue adalék-anyaggal történő mahinálás megállítását szorgalmazzák. A buherálók az állampolgárok egészségével szórakoznak.

F1: Pályán a McLaren és a Renault

Barcelonában a McLaren-Honda és a Renault is pályára küldte új Forma-1-es autóját.

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.