Olcsó rendszám: csak 3 millió

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.06.25. 09.00

Visszaszorítaná a helyi vezetés az üzletszerű rendszámtábla-vásárlást Sanghajban, ennek hatására már 3 millió forint alá csökkent az autóhasználathoz szükséges azonosító ára.

Hónapok óta csökken a rendszámtábla ára Sanghajban, ma már kevesebb mint 3 millió forintért megkapható. A helyi vezetés avatkozott közbe.

Márciusban még a 90 ezer jüanos (3,4 millió forintos) határt is átlépte egy rendszámtábla ára, ezzel szemben a hétvégi árverésen 80 ezer jüan (3 millió forint) alá csökkent az ár a kelet-kínai metropoliszban.

A rendszámtáblákat Sanghajban havi aukción értékesítik, számukat kilencezerben korlátozzák. A környezeti aggályok és az utak túlterheltsége miatt limitált számban értékesített rendszámtáblákat számos lakos kiváló befektetésként használta az elmúlt hónapokban a töretlen és előre jelezhető keresletbővülés kiváltotta drágulást kihasználva.

A középosztálybeliek számának és a bérek növekedésének betudható gépjármű-vásárlási láz következtében korábban csaknem egy éven keresztül kétszámjegyű mértékben drágultak a rendszámtáblaárak.

A középkategóriás autó árának megfelelő költség miatt a lakosság többször is panaszt emelt, és a sanghaji vezetés is elismerte, hogy a rendszámtáblák árai “megfizethetetlen” magasságokba emelkedtek.

A drágulás ellen a helyi kormányzat árplafon bevezetésével, valamint a spekuláció letörésével lépett fel. A döntéshozók külön aukciót tartanak a lakossági és üzleti vásárlóknak, emellett szigorítottak azon is, ki jogosult a táblácska vásárlására és azt is korlátozták, hogy a korábbi vásárlók mennyiért árusíthatják azokat.

Korántsem Kínában a legdrágább rendszám a világon, Nagy-Britanniában fizettek már 150 millió forintnak megfelelő összeget az F1 betűkombinációért, az Egyesült Arab Emírségekben pedig 2,5 milliárdot ért az 1-es rendszám.

Forrás: MTI

Kommentek

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

F1: Teljes valójában itt az új Williams

A Williams-csapat másodszor is leleplezte 2017-es autóját, ezúttal számítógépes grafika helyett már a valódi autóról készült fotókat nézhetjük.

Segítene parkolni a Magyar Telekom

A betonba épített szenzorok segítenének az autósoknak szabad parkolóhelyet találni a városokban.

Három hengerrel támad az új Ford Fiesta ST

1,5 literes háromhengeres turbómotorral érkezik a hothatchek közé a Ford Fiesta legsportosabb változata, az ST.

Pórázon tartott Tiguan

Megfontolta, kitalálta, elvetette, újra kitalálta, legyártotta. 22 évvel a RAV4 után egy komoly konkurenst állított a SEAT az Ateca modellel a kompakt SUV-oknak.

Ilyen munkát sem végeztettek még F1-es pilótával

A Renault felújítja enstone-i bázisát, és valószínűleg nem talált a munkára rendes melósokat.

F1: Hivatalos, a Ferraritól kölcsönöz pilótát a Sauber

A Sauber hivatalosan is megerősítette, hogy a sérült Pascal Wehrlein helyett a Ferrari tartalékosa, Antonio Giovinazzi vezet majd náluk a hétfőn kezdődő első barcelonai teszten.

Bajban van az Aston Martin

Jelentősen, 27 százalékkal nőtt az Aston Martin sportautógyártó tavalyi adózás előtti vesztesége, és ezzel már a hatodik egymást követő évet zárta mínuszban.

F1: Alonsót is felhívta a Mercedes

Fernando Alonso azt mondja, Nico Rosberg visszavonulása után nála is érdeklődött a Mercedes. A spanyol akkor le volt kötve, de szeptemberben átgondolja majd, marad-e a McLarennél tovább is.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.