Anglia és Skócia határán, Cumbriában kis híján tömegszerencsétlenséget okoztak túlbuzgó rendőrök. 

Egy orgazdát kergettek sikertelenül, és kezdtek kifogyni az időből, mert a bűnöző (akiknek mellesleg nem volt felelősségbiztosítás az autóján) a város folyópartja felé száguldott, ahol a város hagyományos, éves lóvásárát tartották, több ezer látogatóval. 

Ebbe a tömegbe hajtott volna bele a menekülő autós

Hogy lelassítsák az autóst, részlegesen le akarták zárni a kikötőbe vezető utat – de nem volt más nagy jármű a környéken, mint egy iskolabusz. 
A hetvenfős jármű éppen a tanítás végén vitte haza a környékbeli falvakban lakó gyerekeket, amikor a rendőrök felszólították a sofőrt, hogy állítsa keresztbe a buszt az utcában.
A gyerekek először azt hitték, megfordulnak, ám amikor a busz nem mozdult, az utca végén pedig feltűnt a feléjük száguldó autó, mögötte a szirénázó rendőrautókkal, sokan pánikba estek. “Nem akarunk meghalni, még túl fiatalok vagyunk, hogy meghaljunk” – kiabálták, amint a buszt megkerülni próbáló autó elakadt és beszorult a busz és egy parkoló jármű közé. 
“Honnan tudhatták a rendőrök, hogy nem fogja elveszíteni a fejét az autós, és nem száguld neki teljes erőből a busznak?” – kérdezgették a buszon utazó ötven iskolás felháborodott szülei, akik szerint a hatóságok eljárása minden határon túl ment.

A nagy appleby-i lóvásár és vizespóló-verseny

A környéken II. Jakab (1633-1701) ideje óta tartanak lóvásárt. Idén mintegy ötezren érkeztek a vásárra és azt azt kísérő mulatozásra a városba. A vásár hagyományos és látványos eleme, amikor az eladók (pontosabban inkább az eladók legcsinosabb nőrokonai) az Eden folyóba gázolva fürdetik meg lovukat.

Szintén botránytól hangos a Forma-1: a Mercedes és a Pirelli teszt-fiaskója miatt alighanem a legmagasabb pozícióikban fognak hullani a fejek.