Dühböl gázolt, embert ölt az adóellenőr

Szerelmi csalódás hajtotta a walesi ámokfutót

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.06.06. 06.00

Kifejezetten boldog szülőkre vadászott egy skizofrén autós, akit a napokban kaptak el a rendőrök. Összesen öt családnak hajtott neki furgonjával, egy 31 éves anyát brutálisan megölt.

Holnap hoznak ítéletet annak az adóhatósági dolgozónak az ügyében, akit tavaly ősszel tartóztattak le, miután valóságos hajtóvadászatot indított a környéken élő családok ellen. 

Az elhunyt gyermekeit testvére vette magához, Lelkileg még nem épültek fel a látottakból

Az elhunyt gyermekeit testvére vette magához, Lelkileg még nem épültek fel a látottakból


A 32 éves Matthew Tvrdon tavaly októberben szakított barátnőjével, és állítólag ennek hatására kezdte meggyűlölni a boldog családokat. Kifejezetten az óvodából vagy iskolából hazafelé tartó családokat vett célba, és megpróbálta őket elgázolni. 
Ez egy alkalommal sikerült is neki: a 32 éves Karina Menziesnek háromszor ment neki, miközben a nő két lánya kezét fogva sétált az utcán. A szerencsétlen anya végül ellökte magától a kicsiket, hogy védje őket; ekkor a furgon alá esett, a dühöngő férfi elütötte, majd hátramenetbe kapcsolt és ismét áthajtott rajta – gyermekei szeme láttára. 
A rendőrség a most lezáruló tárgyalás során nyilvánosságra hozta a férfi elfogásáról készült felvételt. Ezen jól látható, hogy nem adta magát könnyen: hiába ugráltak fel a rendőrök az autóra, padlógázzal  továbbhajtott, nem törődve senki testi épségével 
A férfi, akit paranoid skizofréniával diagnosztizáltak, 32 vádpontban vallotta magát bűnősnek, beleértve hétrendbeli emberölési kísérletet. Amint a kihallgatás során elmondta, az a kényszerképzete támadt, hogy a felnőttek, akiket megtámadott, ártani akarnak neki. “Meg akartam ölni őket. A szülőket céloztam, a gyerekek csak útban voltak” – mondta a férfi, aki éveken át gyógyszeres kezelés alatt állt, 2011-ben azonban abbahagyta azok szedését. 
A cardiffi bíróság ma délután, magyar idő szerint három órakor hoz ítéletet az ügyben.
Ha nem is dühből, és nem is embereknek hajtott, mindenesetre Felipe Massa is lezúzta az autóját. Itt olvashatsz a körülményekről.

Kommentek

  • W. A. Lacky

    Bírom az ilyen típusú cikkekben – nem csak itt, – hogy kiemelik az elkövető foglalkozását. Mintha az számítani vmit. Mintha attól, hogy vki rendőr, katona, neadj’ Isten adóellenőr, egészen más ember lenne, más törvények vonatkoznának rájuk. Pedig nem. Ezzel viszont óhatatlanul általánosít az ember. Nekem is megfordult a fejemben: “hát persze az adóellenőrök…” Pedig dehogyis.

  • men?manó

    Nem más törvények vonatkoznak rájuk, de biztos mások, mert nekem pl. eszembe sem jutna egyiknek sem menni az általad felsoroltak közül és szerintem sokan vannak még így.
    Ettől még más is bekattanhat és követhet el abnormális dolgokat, ez valóban nem a foglalkozástól függ.

  • csumi

    aki így tud menekülni a félélőségre vonástól ,az nem hülye,csak megjátszod barom, Börtönben a helye..! Nem is merem le írni hogy mit tennék vele ha az én családomra lenne veszélyes ,vagy e feleségemet ütötte volna el.. De biztos sírva kérné hogy lőjem le..

Jégre hajtott a Toyotás, a többit magadtól is kitalálod

Nincs év jégbe szakadó autósok nélkül, az idei tél is meghozta az első terepjáróst, aki egy befagyott tavon kereste az izgalmakat.

Ragadozót készítettek a Mercedes Sprinterből

Nyomokban Sprintert is tartalmaz az a koncepció teherautó, melyet extrém terepre terveztek. Nem bányamunkás, de akár köveket is lehet vele hordani.

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

F1: Elcsábítják a Mercedes nagyágyúját?

Brit sajtóértesülések szerint fennáll a lehetősége, hogy a Mercedes technikai főnöke, Paddy Lowe az egyik rivális csapathoz igazoljon.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

F1: Rosberg ennyi milliárdról mondott le önként

Nico Rosberg nagyon sok pénzről mondott le önként és dalolva a visszavonulással.

F1: A Williams hibákat vár az újonctól

A Williamsnél fel vannak készülve rá, hogy a jövőre bemutatkozó 18 éves versenyzőjük, Lance Stroll bukdácsol majd a Forma-1-ben.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Ennyivel lesz gyorsabb az F1 jövőre

Valtteri Bottas, a Williams pilótája szerint a 2017-es autókkal kettő-öt másodperccel javulhatnak a köridők az idei szezonhoz képest. Max Verstappen nagyobb fizikai megterhelést vár.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.