Pár ezer forintból megelőzhető az autólopás

Az alap biztonsági kellékek nem drágák

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.05.29. 08.00

Tavaly 6920 autót loptak el Magyarországon, pedig az akciók nagy része minimális ráfordítással megelőzhető lenne.

Az elmúlt évek javuló autólopási statisztikái 2012-ben ismét lejtmenetbe fordultak: tavaly összesen 6920 autót tulajdonítottak el, ami majdnem megegyezik a 2008-ban mért esetek számával. Ez a tendencia nem csak Magyarországra jellemző, Nyugat-Európában is rosszak a tapasztalatok, bár minden országban helyi sajátosságok miatt szaporodtak el ismét a lopások.

Az itthon ellopott gépkocsik javarészt alkatrészként végzik az esetek nagy számában illegálisan működő javítóműhelyek polcain. Erre utal, hogy gyakran nem is a fiatal, értékes kocsikat tulajdonítják el, hanem az idősebb, akár tíz évnél öregebb gépjárművek tulajdonosai válnak áldozattá. Ezt a folyamatot valahol a piac hozta létre, hiszen a nehéz gazdasági helyzetben az autótulajdonosok a javítások során a legolcsóbb megoldást keresik, nem törődve a minőséggel vagy az alkatrész eredetével.

Ezzel magyarázható, hogy egyre kevesebb autós gondolja úgy, hogy az autóját érdemes lenne valamilyen biztonságtechnikai eszközzel felszerelni. A magasabb kategóriájú autók esetében a biztosítás feltétele ezeknek az eszközöknek a használata, azonban az olcsóbb gépkocsiknál a tulajdonosra van bízva, hogy áldoz-e autójának a védelmére.

Az elkövetők általában a könnyű prédákat keresik, a könnyen mozdítható autókat viszik el. Így akár minimális védelemmel is elkerülhetjük azt, hogy a mi gépkocsinkat szemeljék ki a tolvajok. Ilyen megoldás lehet egy egyszerű riasztó, lopásgátló vagy váltózár is, amelyek beszereléssel együtt 50 ezer forintnál nem kerülnek többe. Az ennél bonyolultabb rendszerek persze költségesebbek, de biztonságosabbak is.  

A mai alkalmazásoknak köszönhetően a hagyományos riasztókon túl lehetőség van az autó szinte teljes ellenőrzésére, így például kontrollálhatóak az ajtónyitások, ellenőrizhető a motorháztető vagy a tanksapka felnyitása, alkalmazható sofőrazonosítás, számkódos indításgátlás is, valamint műhold segítségével autónk mozgását is követhetjük. A Mohanet GPRS-technológián működő Navigátor készüléke például képes arra, hogy ezen eszközök jelzéseit összegyűjtse, majd egy (vagy két) GSM kártya segítségével továbbítsa a távfelügyeleti központ felé, ahol a gépjárművek követése történik.

Kommentek

  • v_Petya25

    A cím beugratott. Azt hittem tényleg lesz valami egyszerű dolog, amivel biztonságban lehet az autó az utcán. Hát ezek csak a régóta sorolt dolgok…

  • bubibeka1.6

    A valódi védelmet a lopás casco, a kívülről nem nyitható garázs, és a garázsra is kiterjedő bekapcsolt riasztó jelenti. A többi csak más fajta eszközt és felkészültséget kíván a tolvajtól.

    Tudomásom szerint csakis a pajzs gépjárművédelmi rendszer nem feltörhető, de azt új autókba építik az ára miatt.

  • Sturmge

    Nagyon visszafogottan közelítitek meg a kérdést… 1 biztos módszer van az autótolvajok ellen.. garantáltan drasztikusan csökkenne az ellopott autók száma. Az elfogott tolvajnak mindkét kezét levágni a nagy nyilvánosság előtt, amit közvetít a tv. Ugye milyen bunkó és állat vagyok, gondolom sokan így látják. nem baj… vállalom. De az eredmények tuti engem igazolnának.

  • villanyos67

    Csak az autó ellophatatlan amit még nem gyártottak le.Magam részéről Sturmge verziójával értenék egyet,csak egy dolog hibádzik.A sok levágott kezű embert a végén csak el kellene tartani,sajnos.Vagy kapnának protézist,de akkor tuti folytatnák ahol abbahagyták.

  • Sturmge

    villanyos 67 Ha van kedve kaphat egy második esélyt… mint visszeső

Spanyol Wunderwaffe, 300 lóerővel: SEAT Leon Cupra

A SEAT Leon frissítése most lett teljes, megérkezett a legerősebb, leggyorsabb modell, a Cupra is.

F1: Hamilton aggódik az előzések miatt

Lewis Hamilton bízik benne, hogy a mérnökök tévednek, és az új szabályok nem nehezítik meg az előzéseket.

F1: Pályán a Mercedes új autója

A Forma-1-es címvédő Mercedes AMG csütörtök délelőtt pályára küldte 2017-es modelljét, a W08-ast Silverstone-ban.

F1: Soha nem látott lépést tett előre a Mercedes

A riválisok számára rossz hír, hogy a Force India szerint akkora lépést tett előre a motorjával a Mercedes, mint még soha.

F1: Az első videó az új Mercedesről

Magyar idő szerint 13.10-kor kezdődik a Mercedes 2017-es autójának bemutatója, de a csapat már kitett egy videót a Twitterre.

Top 10: nyitható tetejű, de nem kabrió, mi az?

Az új MX-5 furcsa, elektromos mozgatású, se nem kabrió, se nem egészen targa teteje adta az ihletet, hogy összegyűjtsük a tíz – szerintünk – legizgalmasabb nem kabrió és nem CC tetőt az autótörténelemből.

Hamilton: A Forma-1 “szomorú”, “elavult”

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton szerint a Forma-1-re nagyon ráfér a ráncfelvarrás, a megújulás, reméli, hogy az új tulajdonos tesz majd ennek érdekében.

Tudod, mikor mutatták be először ezeket az autókat?

Egy kimondottan nehéz kvíz következik, ami próbára teszi az autós tudásod.

Két hét múlva jön a kabrió Mercedes E-osztály

A kirakós utolsó darabja is a helyére kerül: a Mercedes-Benz a Genfi Autószalonon mutatja be az E-osztály kabrió kivitelét.

F1: Balhéval indulhat az új idény

A Force India technikai főnöke szerint a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon óvást nyújthat be a Ferrari a Mercedes és a Red Bull trükkös felfüggesztése miatt.

Nyolc parkolót foglalt el két furgon Győrben

A Kisalföld olvasója az egyik győri áruház parkolójában futott bele a két szokatlanul parkoló furgonba.

F1: Így közölte Rosberg a visszavonulást a főnökkel

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff egy friss interjúban elmondta, hogyan tudta meg, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.