Az esemény napján kezdi meg hivatalosan is működését a teljes járműgyártási folyamatot felvonultató üzem, amelynek alapkövét 2011-ben tették le. Itt szerelik majd össze a nemrég bemutatott A3 szedánt: a kezdetben csak a kisalföldi megyeszékhelyen készülő modellel a legnagyobb globális piaci szegmensbe, a kompakt limuzinok kategóriájába lép be a Volkswagen-csoporthoz tartozó márka.
    
A társaság ezzel évi 125 ezerre növelheti (tavaly 33 és fél ezres) járműkibocsátását. A gyárbővítéshez több helyi nagyberuházás is kapcsolódik: mintegy kétmilliárd forintból bővítik és fejlesztik a közeli Pér – alapvetően az Audi-gyárat kiszolgáló – repülőterét, így ott Airbus 320-as és Boeing 737-es gépek is leszállhatnak.

Napokon belül megkaphatja az új feltételek közötti működéshez szükséges engedélyeket a légikikötő. Az év végén indult, és hónapokon belül befejeződik az Audi logisztikai parkjának építése, amely 30-35 millió eurós vállalkozás.

(Forrás: MTI)