Eltűnik a Defender!

Az új modell késik, a mostanit megszüntetik

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.05.22. 10.00

A Land Rover ikonikus terepjárója rövid időre itt hagy bennünket: 2015-ben búcsúzik a mostani széria, utódja azonban csak később készül el – vélhetően a tervezettnél minőségibb, ráadásul önhordó kivitelben.

Amikor két éve leleplezte DC100 formatanulmányát, a Land Rover azt sugallta, hogy pár éven belül sorozatgyártású modell válhat belőle. Mindenki elkönyvelte, hogy ez a fiatalos külsejű autó lesz a Defender utódja, és bár a tervek teljes felrúgásáról nincs szó, az biztosnak látszik, hogy az utód nem az eddig megismert formában (vagy időben) érkezik majd. 

Komoly haszonjármű marad, vagy a kínálat legkisebb szabadidőautója lesz a Defender?

A Jaguar Land Rover eredetileg azt tervezte, hogy Indiában létesítendő üzemében fogja gyártani a strapabíró új Defendert. John Edwards globális márkaigazgató azonban úgy tájékoztatta az Autocar című kiadványt, hogy erre mégsem kerül sor. Helyette az új, könnyű prémium padlólemezére (PLA) épülne a márka belépőmodellje. 
Az alumínium platform a mostaninál jobb minőségérzetű terméket eredményezne, viszont a változtatás miatt késlelteti a piacra lépést; az eredetileg megcélzott 2015-re tehát aligha kerül piacra a több variánsban, köztük egy olcsó kivitelben is tervezett Defender. 
Ennek ellenére sem húzza-halasztja tovább az immár harmincéves Defender széria nyugdíjazását a Land Rover, mindenekelőtt az exponenciálisan szigorodó biztonsági és emissziós normák miatt. 
A tervmódosítás ugyanakkor lehet, hogy csupán kényszerpálya a Land Rover számára, az anyavállalat Tata Motors és általában az indiai autópiac fejlődésének üteme ugyanis megtorpant, így az ázsiai terjeszkedés és gyártás létjogosultsága megkérdőjeleződött.

Kommentek

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Rosberg autójában Wehrlein: Köszi, Nico!

Nem dőlt még el a visszavonuló Nico Rosberg helyének sorsa. Az egyik legesélyesebb versenyző azonban olyan fotót posztolt, amin a világbajnok autójában ülve látható.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

Hegyszorosban reptetett siklóernyőst a Volvo

Ez a világon az első olyan mutatvány, amelyben egy teherautó és egy siklóernyős szerepel. De arra sem volt még példa, hogy siklóernyőst keresztül vontassak egy híd alatt.

F1: 15-ször sírta el magát Rosberg

Négy nap alatt tizenötödször sírta el magát, mondta a Forma-1 visszavonuló bajnoka, majd olyat tett a trófeával, mint előtte soha, senki.

A bizarr nő hat órán keresztül rongálta válogatott módszerekkel az utcán álló autót

Los Angelesben egy térfigyelő kamera rögzítette a meglehetősen bizarr esetet.

Megmérték a halálút szélességét

Sorra történnek halálos balesetek a Győrt Pápával összekötő 83-as főút lakott területen kívüli részén, amiben az ott lakók szerint benne van az út is.

F1: Rosberg átvette a bajnoki kupát – videó

Pénteken este Bécsben megtartották a Nemzetközi Automobil Szövetség díjkiosztó gáláját, amelyen a visszavonuló Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg is átvette a kupáját. Képek és videó az eseményről.

Meglepte a világot a leghíresebb tévés

Rosberg megdöbbentő bejelentéséig leginkább az foglalkoztatta a sajtót, hogy megérdemelte-e a vébécímet, és, hogy Hamilton miként taktikázott ellene. Jeremy Clarkson meglepő választ adott a kérdésre: kinek kellett volna nyerni a vébét?

Menekülő halálos gázolót fogtak a zsaruk

Egy gyalogos halálra gázolása után megállás nélkül menekült az az autós, akit pár órával később elfogtak a rendőrök.

Bevezetik a szürke rendszámot

Külön rendszámtáblát lehet igényelni tavasztól a kerékpárszállításhoz a kormány tervei szerint.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.