Átrajzolt hűtőmaszk, módosított alsó légbeömlők, alapáras xenon (és feláras LED) fényszórók; két új csomag (Luxury Line és Modern Line), a modell szélességét jobban kiemelő hátsó kötény és modernebb lámpatestek – az optikai változásokat, amelyekről a közelmúltban már beszámolhattunk, maga a gyár is elegendőnek tartja néhány sorban részletezni.

Ugyanez igaz a beltérre, ahol a szedán és a kombi kivitelben az iDrive (mostantól érintésérzékeny) kezelőszerve krómkeretet kapott, a középkonzoli tárolórekeszekek pedig megnőttek. Az 5 GT csomagtartója 440-ről 500 literre nőtt, hála az átrajzolt farnak.

Ha a dizájnereknek nem is akadt sok dolguk ezzel a facelifttel, a mérnökök munkálkodtak serényen.

A hajtásláncok újfent tisztább üzeműek lettek, és immár mindegyik teljesíti a másfél év múlva hatályba lépő Euro 6-os normát. Ennek érdekében a dízel modellek NOx-csökkentő technológiát kaptak, általában javult a légellenállás (520i: Cw 0,25), a hatásfok-javító technológiák (Efficient Dynamics) sorában pedig újdonságként megjelent a hajtásláncot a kerekekről lekapcsoló, szabadonfutó funkció, a navigáció öko-útvonal opciója, valamint a közelgő sebességkorlátozást figyelembe vevő, és az autó sebességét előre ahhoz igazító proaktív vezetőtámogató rendszer, amely a hibrid verzió esetében a hajtáslánc-komponensek összehangolását is módosítja.

Szintén a takarékosság jegyében új dízel alapmotort kap az 5-ös széria: a 143 lóerős, ikerturbós 518d a szedánhoz és a kombihoz társítható, átlagfogyasztása 4,5 liter száz kilométeren. Ugyancsak új ennél a két karosszériavariánsnál az 520d xDrive hajtáslánc. A kínálat másik végpontján (mindhárom kivitelnél) az új fejlesztésű, 450 lóerős nyolchengeres erőforrás áll.

Ami a további fejlesztéseket illeti, a lábmozdulattal nyitható csomagtérfedél mostantól ugyanígy zárható is; a hátsó üléssorhoz fejlett szórakoztatórendszer rendelhető, a belső hangulatvilágítás színe pedig narancs és fehér között variálható. Ha már világítás: új opcióként megjelent az automatikus vakításmentesítő fényszóró, az ember- és állatfelismerő funkcióval bővített Night Vision éjjellátó rendszer, és az akadályokat megvilágító dinamikus szpotfény funkció.

A hagyományos felhasználókat kevésbé, a XXI. század gyermekeit azonban annál inkább meghatja, hogy olyan újdonságokkal bővült az online funkciók sora, mint a diktálásos szövegbevitel (akár jegyzeteléshez, akár SMS küldéséhez), vagy az átalánydíjas online zenei streaming szolgáltatás. Mindenki örülhet ellenben a november végétől rendelhető dugó-asszisztensnek, amely a sávbantartó, adaptív tempomat és ütközésfelügyeleti funkciókat egybegyúrva gyakorlatilag autonóm kis sebességű haladást tesz lehetővé. Ezzel párhuzamosan, a piacon kissé megkésve jön a négyajtós és kombi kivitelekhez kérhető parkolóautomata.