80 kilométert driftelt egy huzamban

Új világrekord egy széria BMW M5-össel

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.05.16. 10.30

Miszlikbe tépte az előző Guinness-rekordot egy amerikai vezetéstechnikai szakember: a BMW trénere 77 kilométert vert rá az eddigi drift-világcsúcsra. Respekt.

Háromszázhuszonkettő és fél körbe akkor is beleszédül az ember, ha az indianapolisi oválpályán teszi meg, hát még ha a vezetéstechnikai módszertanban szokásos, negyed kilométeres kerületű íven kell körbe-körbe vezetnie. 

Márpedig pontosan ezt tette Johan Schwartz, aki ezzel a teljesítményével nem csak a gyomrát, de a drift világát is felkavarta: május 11-én nem kevesebb mint 82 506 métert haladt keresztbe tett autóval. 
A rekordkísérletre azt követően vállalkozott a BMW szakembere, hogy februárban Abu-Dzabiban 5,74 kilométerrel felállították a folytonos drift új (nyilvánvalóan legelső) világrekordját. 
Abból, ahogy lazán mosolyogva beszállt a matricáktól eltekintve szériaállapotú BMW M5-ösébe, már lehetett sejteni, hogy ezt a nem egészen hat kilométert nem tekinti kihívásnak, arra azonban talán munkatársai és családja sem számított, hogy jóval több mint egy órán keresztül fog körözni az alul- és túlkormányzottság szemléltetésére szolgáló, fellocsolt betongyűrűn. 
A sikeres rekorddöntés egyébként nem csupán presztízskérdés volt: a BMW USA mintegy 20 000 dollárnyi (4,6 millió Ft) adományt gyűjtött össze a kísérlet kapcsán, amiből különféle alapítványokat támogatnak.

Kommentek

1300 kilométert vezetett egyedül egy gyerek

Ezerháromszáz kilométert vezetett egyedül egy 12 éves fiú Ausztráliában, mielőtt a rendőrök vasárnap lekapcsolták volna, mivel az autó egyik lökhárítója leszakadt.

Elrajtolt a Hankook Racer Cup új idénye

Izgalmas csatákkal indult el a Hankook Racer Cup bajnokság a hétvégén.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

F1: Ecclestone Hamiltonra fogad 2017-ben

A Forma-1 volt irányítója, Bernie Ecclestone szerint a Mercedes angol pilótája kerül majd ki győztesen a ferraris Sebastian Vettellel folytatott bajnoki küzdelemből idén.

Szabálytalan előzés egy körforgalomban, van, aki szerint ez még belefér

Az esetet Angliában vették videóra. A BMW türelmetlen sofőrje megunta a kamion mögötti tötyörgést, és szándékosan rossz irányban hajtott be a körforgalomba.

Alonso benézett az Indycar-futamra

Az idei Indy 500-on induló Fernando Alonso a hétvégén az amerikai versenyszéria egyik fordulóján járt körülnézni. Elmondta, hogy miért vág előbb az Indynek, és miért jöhet később Le Mans.

Meghalt egy kisfiú Alonso gokartpályáján

Fernando Alonsót is megrázta az eset, a balesetet kivizsgálják.

Ésszerű szabadidőautó: Dacia Sandero Stepway

Jó árával, vállalható megjelenésével és élvezetes motorjával a Dacia Sandero Stepway valószínűleg a legolcsóbb szabadidő-autó.

80-nal 80 km-t a Magyarországon gyártott lyukas gumival

Kipróbáltuk, milyen egy defektes autóval gurulgatni 80-nal az országúton, majd megnéztük a tatabányai gyárat, ahol az új csodagumi készül. És megtudtuk, mi a baj a másféle defekttűrő gumikkal.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.