Amerikában készül majd az új NSX

A projektvezető is amerikai lesz

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.05.15. 08.00

Japán helyett Ohióban gyártják majd 2015-től a Honda visszatérő szupersportkocsiját. Ez az egyetlen különbség: ugyanúgy fanatikusok fejlesztik az összkerekes hibridet, mint 1990-es elődjét.


A Honda bejelentette, hogy az észak-amerikai Marysville-ben, a márka helyi K+F központjának tőszomszédságában készül majd a középmotoros kupé. 

A 70 millió dolláros (16 milliárd Ft) beruházással felépülő üzembe száz legjobb emberét válogatja össze a Honda; ők építik majd a helyi tervezésű, Amerikában gyártott motorral szerelt szupersportkocsit. 
Az NSX saját verziót kap az SH-AWD aktív menetstabilizáló rendszerből, illetve a hétfokozatú, duplakuplungos sebességváltóból. 
A projekt most kinevezett vezetője, Ted Klaus a Honda elismert futóműszakembere, autóversenyző és beismerten autóbolond, ami jó hír. Az Autoweek című kiadványnak sikerült kihúznia belőle néhány információt a továbbra is titkos projektről. 
Ezek szerint az NSX hathengeres motorja a márka hagyományaihoz híven magas fajlagos teljesítményt nyújt majd, combos forgatónyomatékkal a középső fordulatszám-sávban. 
Az autótól nem áll majd távol a versenypályák világa, de hogy ez valódi versenyzést jelent majd vagy csak a finomhangolás részeként megy fel a körpályákra, még nem tudni – az biztos, hogy a végső beállítást a Nürburgringen lövik majd be. 
Ami az árat illeti, a Porsche 911-hez igazítják az autót, de nem céljuk a tömeges gyártás: az NSX misztikumának alapvető eleme, hogy ritka modell lesz. 
Végezetül a helyi újságírók egy éven belül beülhetnek az első tesztautókba, ami valóban azt jelentheti, hogy 2015-re világszerte megkezdődhet az NSX forgalmazása.

Kommentek

  • L.A. Rómeó

    csak is porsche 911 nemez!!!

F1: Rosberg ennyi milliárdról mondott le önként

Nico Rosberg nagyon sok pénzről mondott le önként és dalolva a visszavonulással.

F1: A Williams hibákat vár az újonctól

A Williamsnél fel vannak készülve rá, hogy a jövőre bemutatkozó 18 éves versenyzőjük, Lance Stroll bukdácsol majd a Forma-1-ben.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Ennyivel lesz gyorsabb az F1 jövőre

Valtteri Bottas, a Williams pilótája szerint a 2017-es autókkal kettő-öt másodperccel javulhatnak a köridők az idei szezonhoz képest. Max Verstappen nagyobb fizikai megterhelést vár.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

F1: A Merci hibázott, amikor rászólt Hamiltonra

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy interjúban azt mondta, hogy rossz döntést hozott az alakulat, amikor a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon gyorsításra kérte Lewis Hamiltont.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

F1: A McLarennek jövőre sem lesz főszponzora

A McLaren új főnöke, Zak Brown 2018-ra célozza az új névadó szponzor megszerzését. Nem lesz könnyű.

Így kell móresre tanítani a pofátlan porschést

Egy újabb közlekedő, akinek drágább az ideje, mint a többi autósé. Rutinosan előzte a sort, de most nem jött ki a lépés, mehetett vissza a startvonalra.

F1: Tízmilliárdos bukás az Osztrák Nagydíj

A Red Bull több tízmillió eurót veszített már a két évvel ezelőtt feltámasztott Osztrák Nagydíjon. Meddig nyelik le a veszteséget?

Üdvözöl a pokol

Rájöttem a titokra: minél hosszabb egy Mercedes neve, annál nagyobb a móka; és az új E 63 neve bizony piszok hosszú. Portugáliában teszteltük minden idők legerősebb E-osztályát.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.