A drága euró sem állítja meg az autóbehozatalt

Főleg idősebb importautók érkeznek az országba

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.05.14. 17.00

A kedvezőtlen euróárfolyam ellenére az idei év első négy hónapjában több mint húsz százalékkal több használt autó érkezett az országba, mint 2012 hasonló időszakában.

Április végéig 21 094 import használt autót helyeztek forgalomba Magyarországon az idén. Ez a mennyiség 20,1 százalékkal magasabb, mint a tavaly ilyenkor regisztrált 17 899-es darabszám, pedig már a tavalyi bázis is igen magas, a 2010-esnél csaknem kétszer magasabb szinten állt. A növekedés annak ellenére következett be, hogy az időszak során az euró árfolyama a korábbinál magasabb szinten állt: átlagos mértéke meghaladta a 297 forintot, és hosszú heteken keresztül folyamatosan 300 forint fölött is tartózkodott.

A Használtautó.hu közleménye szerint az elmaradó autócserék miatt a néhány évnél idősebb autók hazai kínálatában is folyamatosan apad a kínálat. Emiatt a használtautó-import kényszerű felfutását immár a korábbinál kedvezőtlenebb árfolyam sem tudta lelassítani. Továbbra is a leginkább vágyott márkákból, Volkswagenből, BMW-ből, Opelból, Fordból, Audiból és Mercedesből hozzák be a legtöbb autót, ez a hat márka teszi ki a teljes mennyiség 60 százalékát. A baj az, hogy az átlagosan tíz év körüli import járművek érdemileg nem fiatalítják a 12 éves átlagéletkorú hazai autóflottát.
 
Április végén a kormányzat a Magyary Zoltán közigazgatás-fejlesztési programjának keretében új, adminisztráció-csökkentéssel járó intézkedéseket helyezett kilátásba. A módosítások egy része a külföldön vásárolt autók hazai forgalomba helyezési eljárását is érinti. Egyrészt létrejön egy típusadatbázis, amelynek eredményeképpen várhatóan a korábbinál kevesebb műszaki adatot kell majd a regisztráció során megadni, ami csökkenti az ügyintézés hosszát. Másrészt az uniós tagállamokban vásárolt autók esetében elegendő lesz majd a külföldi járműokmányok és az adásvételi szerződés bemutatása.
 
A felsorolt könnyítések azonban a használtautó-import idei alakulását érdemben biztosan nem befolyásolják majd. Egyrészt a bevezetés tervezett időpontja október elseje, így az idei évben eleve csupán három hónapot fog érinteni. Másrészt ez a csomag – ellentétben a regisztrációs adó 2012 eleji jelentős csökkentésével – az adminisztrációs terhelés enyhítésén kívül érdemi költségcsökkentéssel várhatóan nem jár majd. Arra ugyan számíthatunk, hogy bizonyos számú autó regisztrációja szeptemberről októberre fog átcsúszni, de az év egészében az egyszerűsítések az amúgy továbbra is felfutóban lévő behozatal volumenére várhatóan nem lesznek érezhető hatással.

Kommentek

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

F1: Pilótaszavazást a fejvédőről?

A Toro Rossó-s Danyiil Kvjat szerint az őszi tesztek után a versenyzőknek kellene szavazniuk arról, bevezessék-e a Forma-1-ben 2018-ben a fejvédő gyűrűt.

Autópályadíj-botrány: nem a korrupt hivatalnok veszített, hanem mi

Lefokozták az osztályvezetőt, aki elengedte a tesójának a későn vett matrica miatt kapott pótdíjat. Pedig ez volt a leghelyesebb döntése, amióta dolgozik!

F1: Bátor döntést fontolgat a Mercedes

A Mercedes-főnök szerint Pascal Wehrleinnak jót tenne még egy-két szezon egy középcsapatnál, de előfordulhat, hogy Rosberghez hasonlóan a csapat is “bátor döntést hoz” és az ifjoncot ültetik az autóba.

F1: Újsághirdetésben keresik Rosberg utódját

A Mercedes-csapat próbálja vicces oldaláról megfogni Nico Rosberg váratlan távozását: a világbajnok megüresedett pozíciójának betöltésére újsághirdetést adtak fel.

Hangosan felröhögött az autószerelő, ilyet még nem látott

A tulaj biztos nem röhögött ilyen jót, amikor közölték vele, hogy kuka a motor.

Oroszlánszívű Jaguar, kicsit molyrágta belsővel

Évek óta nem néztek meg annyira autót alattam, mint most ezt a hatalmas, kék Jaguart a 22-es felniken. Egyszerűen mindenki odavolt érte, fiatal-idős, férfi-nő, mindegy.

Elguruló autóval indul a videó, de várd ki a végét

Ennek a kínai autósnak biztos hogy rosszabb napja volt, mint közülünk sokaknak. Csak hajszálon múlott, hogy megmentse gurulásnak induló autóját, de rossz döntést hozott.

Négyüléses roadstert fontolgat a Mercedes

Német lapértesülések szerint túrakocsivá hizlalná büszke luxusroadsterét a Mercedes: az SL következő generációjában állítólag négyen fognak elférni.

Napelemmel ilyen magasra még nem repültek

Napelemes repülőgéppel akar feljutni a sztratoszféráig egy svájci kalandor, mindössze pár hónappal azután, hogy két honfitársa a világon elsőként megkerülte a Földet egy energiáját kizárólag napelemekből nyerő repülővel.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.