Ipari hulladékok a brazil autók?

Még a hegesztések sem olyan erősek, mint Európában

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.05.13. 17.00

A Brazíliában gyártott személyautók négyötöde nem elég biztonságos.

Bátor, aki brazil gyártású autót vesz: ezeknek a négyötöde az európai törésteszten a maximális öt csillagból csak egyet kapna. A latin-amerikai ország ugyanakkor ontja a kocsikat, mert belső autópiaca a negyedik legnagyobb a világon.

A brazil középosztály a fő vásárlóerő, a brazil autógyárakból naponta több mint 10 ezer kocsi gördül ki. Fordok, Fiatok, Chevrolet-k egyaránt vannak a termékpalettán, ám az európaikhoz képest egyebek közt az a hibájuk, hogy gyengébbek a hegesztéseik és kevesebb biztonsági felszereléssel készülnek.
   
Pedig balesetből jóval több van, mint Európában vagy az Egyesült Államokban, mivel Brazília útjai kevésbé biztonságosak. Négyszer annyi a halálos autóbaleset a latin-amerikai országban, mint például az Egyesült Államokban, és a különbség csak nő. 2000 és 2010 között az Egyesült Államokban 40 százalékkal csökkent a karambolban elhunytak száma, míg Brazíliában 72 százalékkal nőtt.

A brazil baleseti sebészek szerint a sérülések jó része elkerülhető lenne, ha a kocsikat jobban építenék meg.

(Forrás: MTI)

Kommentek

Halálos baleset a veteránautó-versenyen

Egy pilóta meghalt, utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor veterán Jaguarjuk fának ütközött egy amerikai túraralin.

Eladja a Ducatit az Audi?

A hírek szerint a Volkswagen-csoport megkezdte az olasz sportmotor-márka eladásának előkészítését. A Ducati Ferdinand Piëch szíve csücske volt.

Kémfelvételen a Škoda Yeti utódja

Karoq néven érkezik egy hónap múlva a második generációs kompakt Škoda SUV. Csehországban lefilmezték egy prototípusát.

Nem működik a Toyota stratégiája

A világ minden részén népszerűek a plug-in hibridek – mindenütt, kivéve Kínát. Az ázsiai ország miatt a Toyota kénytelen lesz újragondolni stratégiáját.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

TOP10: Halott márkák örökéletű szépségei

Biztos lehet benne mindenki, nem az ő szépségükön múlt gyártójuk megszűnése. Halott autómárkák egykori csodálatos alkotásaiból következik szubjektív válogatás.

F1: Meglepő dolgot mondtak a Mercedes-motorról

Sergio Perez, a Force India pilótája szerint a Mercedes motorelőnye eltűnt, csak a Hondát előzik biztosan a németek.

F1: Egyéves problémát oldhat meg a Haas

A fékekkel a tavalyi bemutatkozás óta küszködő Haas-csapat az Orosz Nagydíjnak új beszállító termékével vág neki.

F1: Túl kicsi a rajtszám? Nem indulhat az autó!

A Nemzetközi Automobil Szövetség megszigorította a rajtszámok és versenyzői nevek megjelenítésére vonatkozó előírásait, a Spanyol Nagydíjtól elvileg képesek lehetünk messzebbről azonosítani a pilótákat.

Alonso: A célba érés már nagy eredmény lenne

Fernando Alonso 2017-ben Forma-1-es versenyen még nem jutott el a kockás zászlóig, reméli, hogy a frissített Honda-motorral Szocsiban legalább a célba érés összejön végre.

F1: Szocsiban annyi a kanyarlevágós trükknek

Az FIA fekvőrendőröket szereltetett fel a szocsi pálya 2. kanyarjának bukóterébe, mostantól nem lehet ügyeskedni.

Rekordévet zárt a Mercedes Magyarországon

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly közel 190 ezer gépkocsit gyártott Kecskeméten, 3,8 százalékkal többet, mint 2015-ben.

F1: Az Orosz Nagydíj legütősebb balesetei – videó

A Forma-1-es Orosz Nagydíjat csak 2014 óta rendezik, de a szocsi helyszín három év alatt is produkált jó néhány húzós esetet.

Nem akárhogy loptak szét egy magyar Ladát

Nem lopták el az autót, csak a számukra értékesebb alkatrészeket nyúlták le az épített Ladából. Segíts te is, hogy előkerüljön a tettes!

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.