Elio: Autónak fura, másnak kicsi

Városi kisautó vagy ultrakompakt sportkocsi?

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.05.10. 15.30

Ha időben érkezik, őt is beneveztük volna a legrusnyább típusok listájára. Pedig nem kell bántani: az Elio Motors kétüléses háromkerekűje épp eléggé ellentmondásos anélkül is, hogy piszkálnánk.

Mintha valaki felkent volna a falra egy Lotus Super 7-t: az Elio sportos orra és szabadon álló első kerekei mögött egy sportkupé furcsán eltorzított sziluettje villan meg, hogy aztán egy óriásrobogót idéző farban csúcsosodjon ki a Paul Elio által, kifejezetten kispénzűeknek tervezett jószág formaterve. 


Az Egyesült Államokban állítólag már jövő nyáron forgalomba kerülő háromkerekű, tandemüléses jármű a VW XL1 receptjét követi, ám azzal ellentétben sem megváltani, sem megkopasztani nem szeretné a világot: városban 4,8, országúton 2,8 literes átlagfogyasztást, illetve 6800 dolláros (másfél millió forintos) vételárat jósol fejlesztője. 
Az üzemanyag-fogyasztási adatok kedvezőek, ha azt nézzük, hogy az autó két fős utaskapacitása is meghaladja a személyautók átlagos kihasználtságát, gyatra viszont, ha a 363 kilósra tervezett tömeget és a háromhengeres, egyliteres, 70 lóerős benzinmotort nézzük. 
Igaz, utóbbit a lehető legfurcsább hajtásláncba illeszti bele a fejlesztő: az ötfokozatú automata után nem sok hajtóerő juthat az első kerekekre. Erre ugyan rácáfol az autócska 9,6 másodperces gyorsulása és 160 km/órás végsebessége – a magunk részéről, a Smarttal szerzett tapasztalatok alapján szerencsésebbnek tartottunk volna egy szerényebb dinamikát, ám jobb környezeti kompatibilitást eredményező hangolást, de az alábbi videó szerint a tervezők nem városi, hanem országúti járműben gondolkodtak, amely 1000 km fölötti hatótávolságával hosszú távú utazásra is alkalmas. 
Az Elio hátsó ülése egyfajta csomagszállító platóvá alakítható át; nagy bevásárlásokhoz így is, úgy is szükség lesz egy másik autóra. A vezetői környezet ellenben ötletes és szimpatikus: az ajtó bal oldalt, a kezelőszervek a jobb oldalfal mellett találhatók. 4,1 méteres hosszával a jármű akkora, mint egy városi kisautó, 279 centis tengelytávja kifejezetten tágassá teheti. 
Nem csak ezek a számok furcsák: a gyártó hároméves garanciával, ötcsillagos törésteszttel és évi negyedmillió darab eladásával számol; állítólag már most 13 ezer megrendelése érkezett a jövő nyáron piacra kerülő autóra.

Kommentek

Pars Krisztián autóját csúnyán összetörte szerelője, nem lennénk a helyében

A sofőr és feltételezett utasa elszaladt a helyszínről. Mint kiderült, az autó az ismert sportolóé, Pars Krisztiáné, aki javítás miatt hagyta autóját a szerelőnél.

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

Soha nem látott új rendszer jöhet az autókba

A Continental egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely felismeri a különböző útviszonyokat.

Át akar verni a benzinkutas?

Tankolás után többet mutatott az oszlop kijelzője, mint amennyi az autó tartályának a mérete. Olvasónk nem hagyta magát, panaszos levelet írt a MOL-nak. Érdekes választ kapott.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.