Noha egy Buickban találtak rá, megmentői Kiának nevezték el azt a tizenkét hetes kutyakölyköt, aki vélhetően egy hónapja volt bezárva gazdái autójába. 

A kocsit április 8-án vontatták be Kansas City rendőrségi autótelepére, azóta ott parkolt a szabad ég alatt. 
Három napja, hétfőn egy alkalmazott véletlenül mozgolódást látott az első ülésnél. Felfeszítették az autót, és egy rémült kiskutyát találtak. A kis állat rettentően le volt gyengülve és folyamatosan remegett. A kihívott állatorvos szerint csoda, hogy életben maradt, hiszen az autóban maradék gyorskaját, valamint szivarcsonkokat találtak, vizet azonban nem. 
“Mindannyian morogtunk a borongós tavasz miatt, ennek a kutyusnak viszont az életet mentette meg a felhős, esős időjárás” – mondta a menhely orvosa, aki magával vitte a kutyust. 
Bár sokan jelentkeztek, hogy örökbe fogadnák, addig nem engedik el, amíg fel nem erősítik. 
A rendőrség időközben a rendszám alapján elkezdte felkutatni az autó tulajdonosait; ha kiderül, ők hagyták az autóban a kutyát, állatkínzás miatt súlyos büntetésre számíthatnak.

Hallott róla, hogy bővülhet a kecskeméti Mercedes-gyár? Egy új kombi vagy szabadidő-autó is készülhet nálunk. A részletekért kattintson!