Ennyi látszott az útról a balesetből. Alighanem az utolsó pillanatban találtak a lányokra.

Ennyi látszott az útról a balesetből. Alighanem az utolsó pillanatban találtak a lányokra.


A huszonnégy éves Jessica Rath egy február végi éjjel két kislányával elindult oregoni otthonukból, hogy találkozzanak halász férjével, aki hosszú távollét után érkezett volna meg a közeli kikötőbe. 

Az utazás hosszabbnak bizonyult a tervezettnél: kiderült, hogy másik kikötőbe fut be a férfi hajója. “Inkább menjetek haza” – telefonált a férfi a fiatalasszonynak, ő azonban úgy döntött, mindenképpen érte megy. 
Éjféltájban az asszony vélhetően elaludt a volánnál, autójuk letért az útról, és a fák közé rohant. A borzalmas erejű ütközésben az édesanya azonnal életét veszítette, kétéves kislánya súlyos sérüléseket szenvedett. 
Nagyobbik lánya, a négyéves Aryanna hallatlan lélekjelenlétről tanúbizonyságot téve kihúzta az autóból kishúgát, Lylah-t, majd visszament egy pokrócért, és szorosan összebújva betakaróztak. 

Csoda, hogy a lányok túlélték a borzalmas ütközést.

Csoda, hogy a lányok túlélték a borzalmas ütközést.


Életüket vélhetően az USA nyugati partvidékén uralkodó óceáni éghajlatnak köszönhetik, hiszen a hőmérséklet éjszaka sem esett fagypont alá. 
A lányokra csak a reggeli órákban bukkant rá egy munkába igyekvő férfi, aki a lenyúzott kérgű fát megpillantva rögtön bajt sejtett. 
“Ahogy közelebb mentünk, egy teljesen összeroncsolódott autót láttunk. A volán mögött egy fiatal nő ült, megnéztük, hogy vannak-e életjelei, de már halott volt. Ekkor pillantottuk meg a két kislányt, mereven bámultak ránk. ‘Jól vagytok, kicsik?’ – kérdeztük tőlük. Ekkor elkezdtek sírni. ‘Nagyon fázunk’ – mondták” – emlékezett vissza a megdöbbentő reggelre az egyik megmentő. 
Partot érő édesapjuk eközben kétségbeesetten kereste a családot, Twitter-üzenetben kért segítséget ismerőseitől. 
A kisebbik lányt mentőhelikopterrel szállították a közeli kórházba, ahol tüdősérüléssel kezelték; nővérét kivizsgálás után hazaengedték édesapjával. 
Az édesanyának korábban apróbb összezördülései voltak a törvénnyel, azonban összeszedte magát, és családja segítségével új életet kezdett. Férje elmondása szerint a baleset idején kiegyensúlyozott, boldog volt.