Tolakodó vadászgép

BMW X6M 700 lóerővel

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.05.03. 09.10

A német Inside Performance névválasztása logikus, mégis félrevezető: a Stealth (lopakodó) speciális rejtőszíne csak a felhők között működik, lenn a földön nagyon is feltűnővé teszi brutalizált BMW X6M-jüket.

550 lóerő: ennyit tud alaphelyzetben a BMW X6 M-tuningos kivitele. Az átlagos halandó számára ez is sok a túléléshez, a német Inside Performance műhely szerelői szerint azonban többet érdemel az autó – egész pontosan százötven lóerővel többet. 

Ehhez persze az eleve csekély tartalékokkal megkonstruált motort komoly kezelésnek kellett alávetniük. Átírták a vezérlőelektronikát, sportkatalizátort és -kipufogót tettek az autó alá. Utóbbi háromcolos (7,6 cm) csövein belül csappantyúrendszer szabályozza a gázáramlásokat; a kapukat automatikusan nyitogatja-csukogatja a rendszer, de a vezető is belenyúlhat a vezérlésbe, mégpedig a kormányra szerelt M-gombon keresztül. 
A 4,4 literes biturbó motor legnagyobb forgatónyomatéka 850 Nm – igazából 950 is kijött volna belőle, de azt mégis túlzásnak érezték a derék germán gépészek. 
Ilyen tuninghoz decens megjelenés dukál. A karosszériát több mint 10 centiméterrel szélesítették meg, az állítható felfüggesztést 22 colos, mattszürke felnik egészítik ki, elöl 295/30-as, hátul 335/25-ös, eszement gumikkal szerelve. 
A 2,5 tonnás szörnyet a repülőgépeknél alkalmazott felhő-terepszínű fólia borítja.

Kommentek

F1: Nem semmi, kitől kapott levelet Rosberg

Nico Rosbergnek mindenki gratulált már első (és utolsó) világbajnoki címéhez.

F1: Doktori címet kapott Jenson Button

A Forma-1 2009-es világbajnoka a mai naptól doktori címmel is rendelkezik.

F1: Rosberg még visszatérhet

Gerhard Berger el tudja képzelni, hogy a meglepetésre visszavonult Nico Rosberg még visszatér a Forma-1-be a jövőben.

F1: Ricciardót feltüzelte Verstappen érkezése

Daniel Ricciardo úgy érzi, pozitív hatással volt rá, hogy Max Verstappen egyből futamgyőzelemmel debütált a Red Bullnál.

Ecclestone: Rosberg világbajnok, de semmi több

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone szerint a visszavonuló Nico Rosbergre nem lehet a sportág egyik nagyjaként tekinteni, igaz, azért így is hiányozni fog.

F1: Még számolnak Hamiltonnal Abu-Dzabiért

Niki Laudával és Paddy Lowe-val ellentétben Toto Wolff azt mondja, nem süllyedt el végleg Lewis Hamilton szezonzárós lázadása, a következő szezon előtt tisztázzák az ügyet.

Újabb komolyabb áremelés a kutakon

A szerdai négy- és ötforintos emelés után pénteken is drágulnak az üzemanyagok.

300 ezer magyar autóban lehet veszélyes fék

Magyarországon 300 ezer autóban lehet veszélyes a fékrendszer a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint.

Hideg tél helyett forró hangulatú képek

Mi fittyet hányunk a hóra és kitartunk! Jöhet zúzmara, marhatja arcunkat metsző szél, itt a Rúzs és Gépzsír rovatban akkor is bikinis lányok, vastag habbal autót mosó gyönyörű szüzek fogják forróvá varázsolni a levegőt!

F1: A Mercin és a Ferrarin röhög a Red Bull-főnök

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szépen odaszúrt a nagy riválisoknak karácsonyi üdvözlőlapján.

F1: Érdekes számot választott a McLaren-újonc

A Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 2017-es Forma-1-es idény ideiglenes nevezési listáját. Nico Rosberg helye még üres.

Megint jó buli volt a Mikulás Rallye

A Ranga – Szőke kettős sikerét hozta a 20. Taxi 4 Mikulás Rallye. A škodás páros mögött az Ollé – Tóth páros végzett a második, míg a Kovács – Istovics duó a harmadik pozícióban a fagyos, de napsütéses időben megrendezett Veszprém környéki futamon.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.