Eltévedt a mentő, meghalt a csecsemő

Későn érkeztek, a hosszabb úton mentek a kórházba

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.05.03. 06.00

Kezdő sofőrt küldtek a három hónapos Belláért. A GPS elromlott, a vezető nem ismerte a környéket. Nem tudták megmenteni a kislányt.

Az ígért nyolc helyett huszonhat perc alatt érkezett meg a mentő a 24 éves Amy Carter norfolki (Kelet-Anglia) otthonába, amikor a fiatal anya – két hét alatt már harmadszor – azzal hívta őket, hogy három hónapos kislánya, Bella nem lélegzik. 

Az előző két alkalommal csak néhány percet kellett várniuk az orvosi ellátásra, ez alkalommal azonban hiába remélt segítséget az anya. 
Amikor végre megjött a mentő az új építésű lakóparkba, és elindultak a kislánnyal a kórházba, az első körforgalomnál rossz irányba fordultak. “Kétszer ment körbe a kocsi, majd az ellenkező irányba indult.” – emlékszik vissza az édesanya. 
Mint később kiderült, a sofőrnek az volt az első munkanapja, így nem rendelkezhetett kellő rutinnal. Az anya mégsem őt hibáztatja, hanem a mentőszolgálatot. “Nyilvánvalóan nem volt megfelelő kommunikáció a központtal, a személyzet nem kapott megfelelő instrukciókat.” 
Alighanem a navigációs rendszer adatbázisa sem volt naprakész. “Aki ismerős a környéken, tudja, hogy van a választottnál jóval rövidebb út a kórház felé.” 
“Nem tudom visszahozni a kislányomat, de nem szeretném, hogy bárkinek is át kelljen élnie ezt a borzalmat. A családban ketten is mostanában szültek, és nem volt erőm meglátogatni a babákat” – mondta az anya, akitől hivatalosan is bocsánatot kért a helyi mentőszolgálat a nem megfelelő ellátásért. 
A nyugat-suffolki mentőszolgálat ellen mostanában több panasz is érkezett a késői reagálás miatt; egy hónap alatt öt beteget veszítettek el, vélhetően a nem kellő időben történő érkezés miatt.

Kommentek

Halálos baleset a veteránautó-versenyen

Egy pilóta meghalt, utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor veterán Jaguarjuk fának ütközött egy amerikai túraralin.

Eladja a Ducatit az Audi?

A hírek szerint a Volkswagen-csoport megkezdte az olasz sportmotor-márka eladásának előkészítését. A Ducati Ferdinand Piëch szíve csücske volt.

Kémfelvételen a Škoda Yeti utódja

Karoq néven érkezik egy hónap múlva a második generációs kompakt Škoda SUV. Csehországban lefilmezték egy prototípusát.

Nem működik a Toyota stratégiája

A világ minden részén népszerűek a plug-in hibridek – mindenütt, kivéve Kínát. Az ázsiai ország miatt a Toyota kénytelen lesz újragondolni stratégiáját.

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

F1: Torpedóval a fején indul az orosz pilóta

A hazai versenyére érdekes sisakfestést választott a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat. A Vettel-balesettel viccel az orosz pilóta, torpedóval a fején versenyez majd.

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

TOP10: Halott márkák örökéletű szépségei

Biztos lehet benne mindenki, nem az ő szépségükön múlt gyártójuk megszűnése. Halott autómárkák egykori csodálatos alkotásaiból következik szubjektív válogatás.

F1: Meglepő dolgot mondtak a Mercedes-motorról

Sergio Perez, a Force India pilótája szerint a Mercedes motorelőnye eltűnt, csak a Hondát előzik biztosan a németek.

F1: Egyéves problémát oldhat meg a Haas

A fékekkel a tavalyi bemutatkozás óta küszködő Haas-csapat az Orosz Nagydíjnak új beszállító termékével vág neki.

F1: Túl kicsi a rajtszám? Nem indulhat az autó!

A Nemzetközi Automobil Szövetség megszigorította a rajtszámok és versenyzői nevek megjelenítésére vonatkozó előírásait, a Spanyol Nagydíjtól elvileg képesek lehetünk messzebbről azonosítani a pilótákat.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.