Uniós vizsgálat a Peugeot-Citroën ellen

Túl sok az állami támogatás?

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.05.02. 16.30

Versenyjogi vizsgálatot indított csütörtökön az Európai Bizottság a PSA Peugeot Citroën átalakítása miatt.

A bizottság ismerteti, hogy az átalakításhoz Európa második legnagyobb autógyártója hétmilliárd euró állami garanciát, valamint 85,9 millió euró támogatást és visszafizetendő előleget kap, az átalakítás pedig az ipari szerkezetet és az adminisztratív struktúrát is érintené, aminek köszönhetően a cég 2015-re lehet önállóan is “életképes”.

A bizottság – mint minden ilyen vizsgálat esetében – hangsúlyozza, hogy az eljárás elindítása semmiképpen sem előlegezi meg az eredményt, vagyis nem jelenti azt, hogy a vizsgált eljárás ellentétes lenne az uniós szabályokkal. A vizsgálat keretében ezúttal a brüsszeli testület arra szeretne fényt deríteni, életszerűek-e, elég megalapozottak-e azok a becslések, amelyeken az átalakítási terv alapul, és amelyek szerint a vállalat a reorganizációt követően tartósan is képes lesz önállóan, állami segítség nélkül működni. Ezzel kapcsolatban a bizottság arra is felhívja a figyelmet, hogy a gépjárműpiac közelmúltbéli trendjeit is figyelembe veszik.

Ahhoz, hogy a bizottság rábólintson az állami támogatásra, az szükséges, hogy az adott cég átalakítási tervet mutasson be, hogy hosszú távon képes állami köldökzsinór nélkül is talpon maradni. A bizottság azt is elvárja, hogy az adott vállalat maga is részt vállaljon az átalakítás költségeiből, és ellensúlyozza az állami támogatás piactorzító hatásait. A PSA Peugeot Citroën több mint 3,5 millió gépjárművet és alkatrészt értékesít évente, ennél nagyobb forgalmat az európai autógyártók közül csak a német Volkswagen-csoport bonyolít.

(Forrás: MTI)

Kommentek

15 pusztítóan kontár módon tuningolt autó

Stílusérzéket és mértékletességet nyomokban sem tartalmazó autók Mekkmester-díjas tunerektől.

F1: Az év végéig meglesz Rosberg utódja?

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, nem akarják sokáig húzni a váratlanul visszavonuló világbajnok, Nico Rosberg utódjának kiválasztását.

Hihetetlen látvány a porban csapató 6-os BMW

Rallyautó bármiből lehet, még egy olyan luxuskupéból is, mint a BMW 650i.

F1: Valaki óriási ajándékot kapott Rosbergtől

A Red Bull-os Daniel Ricciardo szerint Nico Rosberg a visszavonulással valamelyik pilótának nagyon szép karácsonyi adott – nem valószínű, hogy az ausztrál lesz az.

Elektromos buszt álmodott meg a Škodák tervezője

A Czechbus kiállításon megtekintettük a csehek legújabb büszkeségét, melyet az a férfi tervezett, aki korábban Škoda buszokat is megálmodott.

F1: Rosberg vállalná Hamilton oktatását

Lewis Hamilton azt tervezi, hogy még 10 évig marad a Mercedesnél, és később már németül szólhat a márka hazai szurkolóihoz. A visszavonuló Nico Rosberg vállalná a nyelvtanári szerepet.

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Rosberg autójában Wehrlein: Köszi, Nico!

Nem dőlt még el a visszavonuló Nico Rosberg helyének sorsa. Az egyik legesélyesebb versenyző azonban olyan fotót posztolt, amin a világbajnok autójában ülve látható.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.