Loeb a nyolcadikra hajt

Argentin-rali beharangozó

Szerző: Horváth Zsolt levél küldés 
Dátum: 2013.05.01. 07.00

Idén eddig kétszer találkozott a versenypályán Loeb és Ogier. Az állás 1:1. Argentínában újra összecsap a legenda és a kihívó.

Mától folytatódik a rali-világbajnokság. Másfél hónappal a Mexikó-rali után ismét az amerikai kontinensen száguld a mezőny. A bajnokság ötödik versenyét Argentínában rendezik.  

Sebastien Loeb rajongói ujjonghatnak, hiszen kedvencük a hétvégén visszatér a bajnokságba, célja, hogy zsinórban nyolcadszorra is megszerezze az Argentin-rali győzelmet. Bár a francia világbajnok hiányolja a Citroën DS3-ban töltött órák számát, a Forma-1-be kétéves kihagyás után visszatérő Kimi Räikkönen példája mutatja, hogy az igazán nagy tehetségeknél nem számít egy kis szünet. Loeb ráadásul olyan sokat nem is hagyott ki, hiszen utoljára a februári Svéd-ralin állt rajthoz és lett második.

Loeb legnagyobb ellenfele volt csapattársa, Sebastien Ogier lesz, aki a Monte Carlo-ralin még második volt a kilencszeres világbajnok mögött, azóta viszont három versenyen is nyert. Szinte biztosan közöttük dől majd el a győzelem kérdése, mindkettőjük motivációja óriási. Loeb nem véletlenül választotta ezt a futamot négy idei versenye közé, Ogier pedig minden bizonnyal hó után murván is szeretné megmutatni, hogy ha nem kell csapatjátékosként szerepelnie (mint a Citroënnél), képes megverni honfitársát.


A Volkswagennel versenyző pilóta azonban eddig nem volt túl sikeres Argentínában. 2011-ben érte el legjobb eredményét, amikor is harmadik lett. “A három győzelmünket követően természetesen ott szeretnénk folytatni, ahol abbahagytuk, és ideális esetben megvédenénk a világbajnokságbeli első helyünket egészen a szezon végéig. Most még elégedettek lennénk egy újabb dobogós hellyel” – szögezte le Ogier. “Nagyon várom a harcot Sebastiennel. Nagyszerű küzdelmet vívtunk Svédországban és itt sem lesz könnyű dolgunk” – tette hozzá.

Nála sokkal eredményesebb Mikko Hirvonen aki 2012-ben és 2011-ben is második volt Loeb mögött. A citroënes szintén esélyes, akárcsak a Volkswagent erősítő Jari-Matti Latvala, aki tavaly csonttörés miatt kénytelen volt kihagyni a futamot. Akkor őt Dani Sordo helyettesítette, aki beugróként remekül ment egészen a autója generátorhibájáig.

Közben a feltörekvő tehetségek is szeretnék megmutatni, hogy ők is labdába rúghatnak. Portugáliában Mads Östberg a nyitónapon vezetett a mezőnyben Ogier előtt, de hibázott és kiesett. A norvég pilóta tagadta, hogy azért esett volna ki, mert a határon autózott annak érdekében, hogy Ogier előtt tudjon maradni. “Legyőzhető.” – mondta velősen a VW francia pilótájáról. “Hiszem, hogy a tempóm egyre gyorsabb lehet, és higgyenek nekem, én nem félek Ogier-től.” – szögezte le magabiztosan a Forddal versenyző pilóta.

A raliról

A 2013-as Argentin-rali szerdától szombatig tart, kihasználva, hogy a szurkolókat már május 1-én kicsábíthatják a szakaszok mellé. Hét szakaszra épül a verseny, amelyek mindegyikét kétszer teljesítenek a résztvevők. A 14 gyorsasági szakasz 407,64 km-t tesz majd ki.  Meghatározó szerepe lehet az 51,88 kilométeres Ascochinga-Agua de Oro szakasznak.

Az argentin gyorsasági szakaszok lassabbak, de technikásabbak az átlagosnál. Az útfelszín is elég homokos, ami növeli a defektek kockázatát, hiszen több követ felhordhatnak az útra az egymás után elmenő autók.

A ralin várhatóan napos-meleg időjárás fogadja a résztvevőket dacára a ténynek, hogy Argentínában most ősz van. De nem zárható ki az eső, ami igencsak megnehezítheti a versenyzők dolgát.

A rali főhadiszállása idén is Villa Carlos Pazban lesz, közel Cordoba városához.

Ez vár a mezőnyre az Argentin-ralin

A világbajnokság állása a Portugál-rali után:
Pilóták
(élmezőny)

1. Sebastien Ogier  102 pont
2. Mikko Hirvonen     48 pont
3. Sebastien Loeb     43 pont
4. Mads Östberg       32 pont
5. Jari-Matti Latvala  31 pont
6. Dani Sordo           27 pont

Gyártók

1. Volkswagen Motorsport    121 pont
2. Citroën WRT                  107 pont
3. Qatar M-Sport WRT          55 pont
4. Qatar WRT                      36 pont

(Forrás: Amber PR)

Kommentek

Jeepre hajaz a Hyundai városi SUV-ja

Sejtelmes részletfotóval előlegezte meg a nyáron érkező Kona városi crossovert a Hyundai.

Negyedmillió Toyotából folyik az olaj

Az Egyesült Államokban 228 ezer Toyota Tacoma pickupot hívnak vissza, mert szivárog  a differenciálművükből az olaj.

Halálos baleset a veteránautó-versenyen

Egy pilóta meghalt, utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor veterán Jaguarjuk fának ütközött egy amerikai túraralin.

Eladja a Ducatit az Audi?

A hírek szerint a Volkswagen-csoport megkezdte az olasz sportmotor-márka eladásának előkészítését. A Ducati Ferdinand Piëch szíve csücske volt.

Filmbe illő balesetet videózott egy kamionos

Halálos iramban magaslatokat verdes az alábbi baleset, csak kár, hogy ez nem egy filmben történt.

A GM legjobb vicce: kabrió kisteher Corvette-motorral

A Totálisan Értelmetlen Autó, 300-as végsebességgel, platóval és nyitható keménytetővel. Nem tudom, mire, de nagyon jó!

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

F1: Torpedóval a fején indul az orosz pilóta

A hazai versenyére érdekes sisakfestést választott a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat. A Vettel-balesettel viccel az orosz pilóta, torpedóval a fején versenyez majd.

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

TOP10: Halott márkák örökéletű szépségei

Biztos lehet benne mindenki, nem az ő szépségükön múlt gyártójuk megszűnése. Halott autómárkák egykori csodálatos alkotásaiból következik szubjektív válogatás.

F1: Meglepő dolgot mondtak a Mercedes-motorról

Sergio Perez, a Force India pilótája szerint a Mercedes motorelőnye eltűnt, csak a Hondát előzik biztosan a németek.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.