Nyolcszor tiltották el, kilencedszer embert ölt

Soha nem volt jogosítványa

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.04.28. 07.00

Úgy vezetett, mint egy idióta – mondta egy szemtanú Stephen Palmerről, aki frontálisan ütközött egy nővel, majd cserben hagyta a kómába esett asszonyt. Korábban nyolcszor tiltották el a vezetéstől, holott jogosítványa soha nem volt.

Ha van ember, aki alkalmatlan az autóvezetésre, az a brit Stephen Palmer. Jogosítvánnyal soha nem rendelkezett, mégis rendszeresen a volán mögé ült, általában ittasan és erőszakosan. Legutóbb egy nyugdíjas nappalijában állt meg autójával, miután a rendőrök elől menekülve áttörte a ház falát…

Sorozatos és arcátlan kihágásai dacára Palmer egészen mostanáig megúszta a börtönt – érthetetlen, miért kellett egy embernek meghalnia ahhoz, hogy rács mögé kerüljön. 
A 28 éves Palmer még tavaly december 30-án ült be annak a bérautónak a volánja mögé, amelyet egy haverjától kért kölcsön. Egy későbbi szemtanú állítása szerint agresszívan vezetett, rátapadt másokra, és beláthatatlan kanyarokban előzött. Éppen egy kátyút került ki, teljesen a szemközti sávba húzódva, amikor frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő Audi TT-vel. 
A sportkocsit vezető Louise Clark súlyos agysérüléseket szenvedett, és az összeroncsolódott autóban ragadt. Palmer az általa vezetett Honda Civicet hátrahagyva elsétált a baleset helyszínéről. Az áldozatot tűzoltók szabadították ki az Audiból, kórházba szállítás után lélegeztető gépre tették, ám kilenc nappal később egymás után több agyvérzést szenvedett, ezért lekapcsolták a gépről. 
Palmer ugyanezen a napon adta fel magát a rendőrségnek, akik a helyszínen talált vérnyomok alapján már azonosították és keresték őt. 
Az illetékes nyugat-londoni bíróság öt és fél év börtönre ítélte, továbbá hat évre eltiltotta a közügyektől a férfit, aki beismerte bűnösségét. Ha valaha úgy dönt, hogy jó útra tér és jogosítványt szerez, a bíróság határozata szerint ahhoz különleges pályaalkalmassági vizsgát kell tennie. 
Az ítéletnek ezzel az utóbbi részével nem tudunk egyetérteni: autónak a közelébe sem engednénk egy ilyen embert.

Kommentek

  • W. A. Lacky

    Ott is pazarul működik a jogszolgáltatás: “…érthetetlen, miért kellett egy embernek meghalnia ahhoz, hogy rács mögé kerüljön.”
    “…különleges pályaalkalmassági vizsgát kell tennie.” Ez után nyugodtan ámokfuthat és gyilkolászhat tovább! Bravó!

  • Ádám31

    Csak annyit tudok mondani: liberalizmus. Ott a gond, hogy egy bűnözőnek a hallgatáson és az ügyvédfogadáson kívül bármihez is joga van.

  • Mirage

    Szaros öt és fél év??? Én ötven és fél évre bevarrtam volna a sittre és ott rohadjon meg amíg ki nem múlik ez a szemét gyilkos!!!
    Igen…nagyon beteg ez a rohadt nagy liberalizmus, ami eltűri, hogy az ilyenek a normális emberek között élhessenek. Annak a Nőnek talán nem volt joga az élethez, amit ez a gennyedék elvett tőle??? Én letérdeltetném és golyót az öntelt pofájába…ennyi. És nem jelentene veszélyt többé egy normális emberre sem. EZ lenne a megoldás az ilyen agresszív és elmebeteg pöcsökkel szemben. Csak ehhez fel kellene nőni végre!!!

  • apu0062

    No Pistám! Kezdődjön a barchoba, ki lő téged tarkóba! G.ci.

  • G-Shock

    Most a jogászkodást félretéve csak két dolog miatt van bennem kényszer a kommentelésre:

    Először is azért, mert az effajta cikkeknek – mint a mellékelt példa mutatja – egy adott közönsége van, a szó legszorosabb értelmében vett bulvár, ami a klikk generáláson túl a hangulatkeltésre alkalmas csupán. A hír és aktualitás értéke nulla. Ilyenkor a szerkesztőség felteszi a kezét, hogy ők csak szócsövek, a világ az, ami durva, mégis úgy gondolom, hogy a tálalás jellege, a közlés felszínessége, a képek, a moralizálás igenis befolyásolja a végső értékítéletet, elvégre ezért tanul valaki retorikát, hogy a közlendőjével tudjon hatást gyakorolni, és jelen esetben ezt így ilyen formában nem értem.

    Másodszor a kommentek késztetik az embert fortyogásra, mert azok, akik a jogállamiságot, az egyén beavatkozástól mentes magánéletét, a megismerési-, gondolkodási- és vallásszabadságát is magában foglaló liberalizmust olyan torzan értelmezik – vagy nem ismerik a fogalmat -, hogy az számukra akár szitokként is használható, ténylegesen igazolja saját gondolataikat, miszerint fölösleges teret engedni ezen jogoknak, mert a végén a hülyeség úgyis elborít mindent, ott van baj, lévén végeredményben igazuk van.

    A helyes fogalom, amit kerestetek az a rebellis vagy személyiségzavaros. Mert ez az egyén feltehetőleg nem normális, ahogy az sem, aki saját kezével szeretne másokat tarkón lőni. Normálisak vagytok ti? Egy kutyának nem vágnátok el a torkát, de dühből egy embert tarkón lőnétek, mert igazolva látjátok azt az effajta hírekben? Lehet alapvetően is a Facebookos motorra lenne szükség itt is a kommentek szűréséhez, és akkor talán kevésé lenne tere ennek – és lenne súlya a kitiltásnak.

  • Mirage

    Kedves G-Shock. Majdnem mindenben egyet értek Veled, ám engem, aki sosem követnék el ártatlan emberekkel szemben semmi hasonlót, mint ez a patkány a cikkben, igenis normálisnak tart mind a közeli, mind a távolabbi környezetem. Nem rabolok ki senkit, nem alázok meg, nem bántok és legfőképpen nem ölök meg senkit csak azért, hogy jól érezzem magam, vagy, hogy én érezzem magamat a csúcson. Szóval…én igenis normális vagyok és tudod abban is igazad van, hogy egy kutyának nem is vágnám el a torkát. DE az nem is követne el szándékosan ilyen súlyú szemétséget. Ezért én igen is a bűnéhez mérten büntetném azt, aki bűnt követ el.
    Én a szemet-szemért elvben hiszek. Annál igazabb nincsen. Ez a legősibb és leg igazságosabb hozzáállás és ezt önmagammal szemben is betartom. Éppen ezért nem bántok másokat és ezt én is elvárom. Ám ha valaki engem vagy a szeretteimet bántja, azt kicsinálom ahogy csak megérdemli. Mert ezt diktálja az egészséges igazságérzet!!! Az embernél szemetebb és ártalmasabb élőlény nincsen jelenleg ezen a bolygón. És gonoszabb sincs, tisztelet a kevés kivételnek. Ezt át kellene gondolnod mielőtt “lenemnormálisozol” másokat ahelyett, hogy a bűnözőket véded akár szavakban is. Majd ha a Te családtagoddal történik ilyen eset, akkor rájössz az Élet alap igazságaira és a jogos büntetések fontosságára. Addig pedig lehet toleránskodni. De egyszer mindenki megérti…csak van, akik későn. Amikor személyesen is veszteség éri. Csak akkor már hiába. Na további kellemeset mindenkinek!

  • G-Shock

    @ Mirage – 2013.04.28 12:20

    A szándékosságról jelen cikkben sem lehet tudni semmit. Sőt, igazából inkább egy buta/felelőtlen/beteg ember képe rajzolódik ki. És ez a baj. Hogy a képzet, amit te is társítasz ehhez már a fejedben áll össze annak hatására, amit egy bulvár “hír” sugall. És ezért írtam. Az elemek, amiket kiemelnek, amiket elhallgatnak és ahogy ezt közlik nagyban befolyásolják azt a képzetet, ami ellen te az én írásom támadásnak véled, és amelyet védeni szeretnél. Mert ez emocionálisan motivált.

    Nem az embert védem, hanem a jogállamiságot. Ugyanis az ember lehet gyarló, lehet bűnös szándékosan vagy gondatlanul, éledhet benne bosszúvágy, de az állam nem lehet ilyen. Nem megengedhető, hogy akármilyen jogszabály mindenféle vizsgálat nélkül korlátozza az egyént, ítéletet hozzon felette, és visszafodíthatatlan módon végre is hajtsa azt.

    A baj abban, amit írtatok az, hogy feltételeztek egy jelenséget, ami nem jelenség, hanem eset, nem ismeritek az egyéneket, a helyzetet, csak az eredményt és annak egy leírását az adott médium aspektusából. Azért mert valaki megírja még nem lesz sem igaz sem objektív, azt a közlés módja és a a történések igazolása teszi azzá.

    Okkal nem mentem bele most jogászkodásba, mert más jogrendszerben történt az eset, így fölösleges rajta vitázni. De éppen ezért fölösleges ennyire moralizálni is rajta, mivel egy távoli esetről van szó, amiről írtak elérték a céljukat, elolvassák, kommentelik, és címoldalon marad. EZ a hiba, hogy ezt nem látjátok, és indulataitok egybecsengnek a sugallottakkal, és máris radikális gondolatokat írtok.

  • Liverpool87

    Egyet értek G -Shockkal sok mindent a média túl felmagasít és nagy űgyet csinálnak belöle !Ez gondatlanságból felelőtlenségből elkövetett emberőlés!Szóval ilyen téren még mindig sokkal ólcsobban megússza a gyilkos mintha leszúrna valakit és szándékosan ütközik ezt most csak egy példa na mindegy!Ez olyan dolog hogy például megüt valaki valali és akkor már a bíroságon így meg úgy olyan jelzőkkel illetheti a média hogy emberiség elleni bűn cselekmény meg hasonló meg hogy súlyos sérűléseket is okózhatott volna stb ez a hülye duma és mondjuk csak belilut valaki és ezért akár a bíróságon komoly éveket szabnak ki akárkire!Szóval a média igen is nagy hatással van mindenkire sőt még a bírósági itéletre is!Jó oké persze én se szeretném ha egy ilyen idióta valamelyik hozzámtartózómnak halálát okozná csak hát ilyen dolog ellen nem lehet tenni semmit na jó ez egy kirívó eset volt mert én már a 3. után megmondtam volna neki ha bíró lettem volna hogy még egy ilyen aztán letöltendő azért mindenben vannak határok de ez a baleset megtörténhetett volna egy egyszer eltiltott sofőrnél is szóval a nem normális emberek ellen nem lehet mit tenni legfeljebb nagy ívben elkerülni amennyire lehet ahogy a KRESZ is írja!

  • apu0062

    Az Alkotmány mindenkinek biztosítja a jogot, hogy hülye legyen, látom sokan élnek is vele, sőt visszaélnek vele. De az ellen, hogy e hülyeségüket akár csak véleményalkotás dolgában is megpróbálják rám/másokra erőltetni határozottan tiltakozom Még akkor is, ha e hülyeségeket a liberalizmus/emberi jogok/egyéb mázak mögé próbálják elrejteni.

  • subtotal

    apu0062: igen, látjuk, ezért nem értjük, miért fáj pont neked ez.

    G-Shock: +1

  • apu0062

    Sajnálom, hogy st fórumtársunk megszólítva érzi magát, amikor általánosságban szóba kerülnek a hülyék. Nekem végül is mindegy, Neki kell ezzel a mentális terheltséggel együtt élnie.
    (Milyen szép világ lenne, ha a Népek a témát kommentálnák és nem egymás véleményéről alkotnának véleményt. Tudom, tudom, oly országban élünk, ahol mindig, mindenki jobban tud mindent a másiknál, mindig neki van igaza, joga, elsőbbséges, stb. akkor is ha nem:)

  • bubibeka1.6

    apu0062 – 2013.04.28 // 21:11 ÚJ

    Kihagytad, hogy ha az átlagtól vagy az elvárhatótól más a véleményed egy témában, akkor vagy nacionalista, vagy náci vagy kommunista, vagy radikális idióta leszel.

    Ez a szép a liberalizmusban, mindent lehet, mindenkinek mindenhez joga van, még egy gyilkosnak is vannak jogai ( számomra ez undorító ), mindenkinek lehet véleménye, de szólásszabadság, szabad vélemény nyílvánítás csak akkor lehetséges, ha az egyezik a többségi liberális sajtó véleményével.

    Ellnekező esetben görgess kicsit fel, és meglátod, hogy mi leszel ! :)

    Kár, hogy ez nem vicc…

    Én az olyan gerinctelen ügyvédeket sem értek, akik busás pénz ellenében aljas gyilkosokat ( esetleg sorozatgyilkosokat ) védenek. Egy nyílvánvalóan az életet meg nem érdemlő ” ember-t” véd, hírnévért vagy sok pénzzért.

    És ha ügyes az ügyvéd úr, akkor esetleg talál majd egy sérült csomagolású bizonyítékot, egy nem beszámítható szemtanút, vagy egy besszennyezett nyomozási helyszínt, vagy valami adminisztratív hibát, ami miatt a bűnözőt kénytelen felmenteni a bíróság. A hab a tortán ilyenkor az, amikor jóhír besszennyezéséért kárpótlási ellenpert indít az egykori vádlott, és még ő pereli be a bíróságot, majd milliós kártérítési pert nyerve megkárosítja az egész országot ( áttételesen persze ).

  • Dino871

    G-Shock,Liverpool!

    “Ez gondatlanságból felelőtlenségből elkövetett emberőlés!”

    Még ha jogilag az is akkor is elég szörnyű …… Szerintem ha valakit nyolcszor lekapcsolnak de kilencedszerre is piásan ül kocsiba és úgy vezet mint egy ökör akkor az igen is szándékos…

    Nem tudom ha Ti legféltetteb szeretett élettársatok vagy feleséget végezné így az életét egy szép délután munkából hazafele egy barom miatt Ti milyen jogi csűrés csavarással elégednétek meg az elkövető büntetését illetően??!

    G-Shock!

    Még valami!
    Tök mindegy hogy történt és milyenek a körülmények vagy hogy egy firkász hogyan írja le!!
    A tényen – hogy egy ember “gondatlanságból” megölt egy másikat- nem változtat. (Ha igaz a történet!)

    Persze lehet kevésbé klikk hajhász módon is leírni mindezt…

  • subtotal

    apu0062: a minősítgetéseddel ezt a reakciót váltod ki. Mentális terheltségről megint pont az beszél, aki annyit nem bír felfogni, mi lenne, ha az általa javasolt ítélkezési rendszerben ő kerülne a f@sz rossz végére, akkor is ilyen meggyőződéssel kérné-e a helyszínen az ólomtúladagolást a fejébe, mert valaki másnak azonnal egyértelműnek tűnik a bűnösségének mértéke…

    Az igaz, amit mondtok, hogy az emberből előjön az állat, ha arra gondol, hogy ez vagy egy ilyen idióta akár a szeretteit is megölhette volna. A következő kérdés viszont az, hogy az kompenzálja a veszteségedet? Érdekes módon annak a felelősségét, aki a kocsikulcsot a kezébe adta, senki nem veti fel. Örökös eltíltást mindkettőnek.

  • apu0062

    Nem Barátom. Még egyszer nem fogom magam felidegesíteni. Tudomásul kell venni, hogy a tények pusztán attól, hogy magyarázzák őket, NEM változnak. Ezért ha a lelki békéteknek az kell, hát legyen, én kérek elnézést és a Fórumtársak előtt kijelentem a kedvedért/kedvetekért: én vagyok a hülye. :)

  • Yamakawa25

    Kedves kommentelők ! Egy dologról senki nem beszélt, vagy nem tűnt fel, de a szerencsétlenül járt hölgy egy szuper presztizs Audi TT vezetett, az elkövető egy kommersz Civicet. Mint ahogy azis fontos, hogy a hölgy fejsérülést szenvedett. Nos ezek után már csak egyetlen dolog van, amiről a cikk nem beszélt: be volt kötve az áldozat. Mert számomra furcsa, hogy egy sportkocsiban meghal valaki, egy Civikben pedig sérülés nélkül megúszta. És ha így volt, akkor valószínűleg ezt enyhítő körülményként vették figyelembe. Erről a cikk nem beszél.

  • Dino871

    Yamakawa25

    Tehát akkor aki véletlenül esetleg nincs bekötve ,az megérdemli hogy meghaljon ha egy barom úgy dönt hogy tök részegen,jogsi és 8 eltiltás után rallyzni kezd a városban a kölcsönkért hondájával??

  • Dino871

    Egyébként ez nekem is feltűnt meg az is hogy valszeg az AUdi sem 50el ment ha ilyen sérüléseket szenvedett…de ettől még a tények nem változnak.

  • G-Shock

    Na akkor mégiscsak kell egy kis jogászkodás:

    Magyarországon a közlekedési baleset okozása egy gondatlan eredmény bűncselekmény. Azaz a baleset okozása nem lehet szándékos – ugyanis akkor más bűncselekmény valósul meg és annak eszköze lesz a kocsi -, a bűncselekmény minősítéséhez szükséges eredmény, vagyis az alapeseti súlyos testi sérülés, a minősített maradandó fogyatékosság, súlyos egészségromlás vagy tömegszerencsétlenség; továbbá a halál; illetve a kettőnél több ember halála, vagy halálos tömegszerencsétlenség NEM az elkövető szándékától függ, hanem egy “szerencse faktor”.

    Éppen ezért a bűncselekmények vizsgálatakor a sértetti közrehatást a MAGYAR jogban vizsgálni kell, és az eredmény vonatkozásában a bíróság mérlegeli, így amennyiben a súlyosabb eredmény bekövetkezése a sértett cselekményei miatt következtek be, azt nem szabad az elkövetőnek felróni.

    Ezt a tudást a laikusoktól nem lehet elvárni, éppen ezért nem is meglepő, hogy a véleményük kialakításakor el kell határolni a jogi szakkérdést az egyéni véleménytől.

    A jogi szakvélemény nem izmus és nem egyén függő, az a jogalkotótól függ. A jogalkotó a szabályok létrehozásakor kiválasztja a védendő jogi tárgyat – jelen esetben az ember testi épségét, életét, vagyonbiztonságot és a közlekedés szabályainak betartását – és erre jogszabályt alkot, amely be nem tartása esetén szankcionálható.

    A jogrendszernek meg kell felelnie a “Nulla poena sine lege” és a “Nullum crimen sine lege” elveknek, azaz törvény nélkül nincs bűncselekmény és törvény nélkül nincs bűn. Röviden – átugorva a tükörfordítást és történeti magyarázatokat – annyit takar, hogy előre meghatározott cselekményekért csak a törvényben meghatározott eljárásban és mértékben lehet büntetést kiszabni. Amennyiben a kedves kommentelők által leírt szélsőségeknek lenne tere, akkor a teljes jogrendszer szenvedne olyan sérülést, ami működésképtelenné és teljességgel igazságtalanná tenné azt.

    A Talio-elv (ez a szemet-szemért gondolat becsületes neve) követte a jogos bosszú, majd a vérbosszú, később a párbaj intézménye, amit a hosszas jogfejlődés szépen lassan kiiktatott, mert nem célravezető – Mária Terézia tiltotta be végleg a párbajt itthon.

    Na röviden tömören ez a válasz arra, hogy miért nem lehet senkit tarkón lőni csak azért, mert egyesek morális érzékét sérti, hogy vannak halálos közúti balesetek. Aki közelről nem látott, nem élt át, vagy nem dolgozott ilyen ügyekkel, annak illene legalább annyi bölcsességgel élnie, hogy a szélsőséges vagdalkozás kritikáját nem veszi sértésnek. Ez nem egyszerű, pláne jelen korunk tekintélyelvű társadalmában, de mégiscsak felháborító, hogy mindenféle fogalmat keverve, a szabályok és érvek közt lóugrásban haladva merít indokot valaki saját véleménye alátámasztásához.

    És akkor ezek után jön ismét a kérdés, hogy mégis így nézve, mi a fenének kell moralizálva, és hozzánk semmiben nem köthető esettel borzolni a közvéleményt? A Közel-Keleten vagy épp Oroszországban is történnek balesetek, és mégis azon nagyjából mindenki röhög, mondván “hülye arabok”, vagy “ökör oroszok”, megérdemlik. Nem gondoljátok, hogy az effajta kettős mércének alapja az ilyen cikkek terjesztése? Senki nem érdemel halált. Nem vagyunk állatok.

    EZ a BULVÁR: A bulvársajtó (tágabb értelemben: bulvármédia) gyűjtőfogalom, a populáris

  • G-Shock

    lemaradt:

    – és amellett felszínes -, egyszerűsített gondolati tartalmakat közvetítő, esetleg népszerűséghajhász médiatermék jelzője, amely sajátos eszközeivel az azt közvetítő közeg (pl. újság, könyv, tv-, rádióműsor, előadás, elektronikus média) fogyasztását (példányszámszámát, nézettségét) hivatott növelni. (Wikipedia)

    A vélemény és annak közlése sem lehet korlátmentes, annak mások jogai a korlátja, valamint egyes esetekben jogszabály – mint az Alkotmányos rend védelme esetében a Btk. tényállások. Szóval e körben kifejteni valakinek a szakmai véleményét nem jelenti mások jogainak csorbítását, sőt a jogkövetést segíti elő, ezt hívják tanításnak.

  • Dino871

    Köszönjük G-Shock!

    Tehát akkor a következő és minden ilyen jellegű cikket sz.rjunk le és ne kommentáljuk?! :D

  • G-Shock

    @ Dino871 – 2013.04.30 07:13

    Elég ha nem akartok statáriumot hirdetni :)

Jó vétel vagy nagy bukó? – Szörnyeteggé tuningolt Honda CR-X háromötvenért

A Honda CR-X mára átcsúszott a fehér holló ritkaságú típusok közé, pedig jó tizenöt éve minden diszkó előtt parkolt egy-egy, neonnal a lábtérben, tűzköpő hátsó dobbal tiltásig veretve. Most ezt az érzést kaphatjuk meg 350 ezer forintért.

F1: Videón Rosberg mercis búcsúkörei

A Mercedes a hétvégén Sindelfingenben ünnepelt, a visszavonuló Nico Rosberg megtette utolsó métereit a csapat színeiben.

Nem kerüli ki többé a Mercedes a csirkeadót

Teljes egészében amerikai kezek által összerakott Sprintereket kaphat a jövőben az USA. Legalábbis a következő generációtól kezdve.

F1: A Ferrari szerint nem gyengül a Mercedes

A Ferrari vezetője, Sergio Marchionne szerint a Mercedes nem lesz gyengébb attól, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Kipróbáltuk a legnagyobb Škodát

Ismeretlen terepre merészkedtek a csehek, a Škoda Kodiaq mégis minden részében ismerős. A hétszemélyes újdonságot Mallorca szigetén vezettük először.

F1: “50 százalék”, hogy Alonso megy a Mercedeshez

A McLaren-Honda főnöke szerint kizárt, hogy Fernando Alonso legyen Nico Rosberg utódja a Mercedesnél, a pilóta honfitársa másképp gondolja.

Mazda3: nemcsak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

F1: Hamilton megússza a büntit Rosberg miatt

A Mercedes nem bünteti meg Lewis Hamiltont az Abu-Dzabiban történtek miatt. Most más gondjai vannak a csapatnak.

Ez történik az autóddal a hidegben

Nem csak az embernek és egyéb élőlényeknek pokoli az éjszaka, ha mondjuk mínusz tíz fokban kell a szabadban tölteni, a fagy autónak is betesz.

F1: A motoroslegendát is érdekelné a Mercedes-ülés

A MotoGP-veterán Valentino Rossi sem mondana nemet, ha a Mercedes-főnök Toto Wolff felhívná.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Emily Ratajkowski így is nagyon szexi

Napjaink legnépszerűbb, és talán legszebb modellje Emily Ratajkowski, akiről kerestünk néhány olyan fotót, amivel az autóbuzik is meg lesznek elégedve.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.