Pert nyert a Tesla ellen az egykori magyar alkalmazott

Tízezer részvényt ítélt meg a bíróság Veszprémi Dávidnak

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.04.18. 14.30

2008-ban egyik pillanatról a másikra vált meg kommunikációs igazgatójától a Tesla Motors. Veszprémi Dávid szerint törvénytelenül jártak el. Győzelme lavinát indíthat el a cégnél.

Öt évvel ezelőtt derült égből villámcsapásként érte a hír a Tesla Motors 26 munkatársát, hogy szedhetik a sátorfájukat. Köztük volt David Vespremi, azaz Veszprémi Dávid, a magyar származású, magyarul ma is anyanyelvi szinten beszélő kommunikációs szakember, akit néhány hónappal korábban még díjnyertes kampányáért ünnepeltek a cégnél. 

Veszprémi nem esett kétségbe, volt neki épp elég ötlete, de mégsem hagyhatta annyiban a törvénysértést – a kaliforniai jog szerint ugyanis tömeges elbocsátásra csak hatvan napos előzetes értesítéssel kerülhet sor. Ezért annak rendje és módja szerint beperelte egykori munkaadóját. 
Az eljárás mostanra zárult le, és a bíróság Veszprémi javára ítélt. Így a férfi, aki hatalmas fricskaként legutóbb egy konkurens villanyautómárka legelső vásárlójaként került az ökomobilitással foglalkozó szaklapok címlapjára, 207 000 dollár (47,6 millió Ft) értékű Tesla Motors-részvénynek lett ha nem is boldog, de elégedett tulajdonosa. 
Ezzel elképzelhető, hogy precedenst teremtett a bíróság, hiszen a Veszprémivel együtt elbocsátott másik 25 alkalmazott csoportos kártérítési igényt nyújtott be – és bár a Tesla Motorsnak aligha fog fájni az a pár tízezer részvény, amit kiosztogat, nyilván nem lesz kellemes, hogy a cég dühödt ellenségei mostantól ott ülhetnek minden közgyűlésen.
Nyitóképünkön a Tesla Model X, a márka régóta tervezett szabadidőjárműve.

Kommentek

Elektromos teherautókat tesztelnek az osztrákok

Elektromos teherautók kísérleti üzemét kezdi meg városi forgalomban a MAN Truck & Bus haszonjármű-gyártó Ausztriában.

F1: Te jó ég, mit neveztek el Bottasról!

A Mercedes új pilótája, Valtteri Bottas bemutatta a Bottas-Burgert, amit róla neveztek el egy büfében.

F1: A Red Bull is kukázná az állítható szárnyat

A Red Bull támogatja azokat a törekvéseket, amelyek száműznék a Forma-1-ből a DRS-t.

Fekete-sárga a Renault új Forma-1-ese

Kedd délután Londonban a Renault leleplezte új, 2017-es Forma-1-es autóját. Színében, formájában is sokat változott a tavalyi modellhez képest.

Olyat videózott az autós, hogy neked is fájni fog

Vajon melyik OKJ-s képzésen lőtte emberünk a birkapásztor oklevelet?

Árokba lökte a nagyi a lassú motorost

Egy ideig türelmesen követte autójával a robogóst, majd úgy előzte meg, hogy közben belökte az árokba.

Nézd élőben a Renault F1-es bemutatóját

A Renault-csapat ma 15.30-kor leplezi le 2017-es Forma-1-es modelljét, az R.S. 17-est. Videós közvetítés a bemutatóról.

F1: Itt van Verstappen és Vandoorne bukója – videó

A Red Bull-os Max Verstappen és a McLaren újonca, Stoffel Vandoorne is megmutatta ma 2017-es sisakfestését.

F1: Film készült a McLarenről

Pontosabban az alapítójáról, Bruce McLarenről. Az alkotás hamarosan látható lesz a mozikban.

F1: Verstappen idén még nem lesz bajnok

A Red Bull ifjoncának édesapja, Jos Verstappen szerint idén még korai lenne világbajnoki szezont várni a tinitől. Majd jövőre.

Így néz ki egy 1 milliót futott Porsche

Ezek a sportautók nem arról híresek, hogy több százezer kilométert beleraknak tulajdonosaik, de néha azért előfordul.

F1: Esőnapot hirdetett Barcelona

A jövő hétfőn kezdődik a Forma-1-es tesztelés, amelyen a Pirelli kérésére a nyolcból egy napon vizes pályán mennek majd az autók. A barcelonai pálya bejelentette, mikor locsolnak.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.