Sordo nyerte a portugál időmérőt

Szerző: Horváth Zsolt levél küldés 
Dátum: 2013.04.11. 22.50

A Citroën versenyzője indulhat a legjobbnak ígérkező rajthelyről a rali-vb portugál futamán, miután legjobbként teljesítette az időmérőt. A spanyol mögött a VW versenyzői voltak a leggyorsabbak.

Dani Sordo volt a leggyorsabb a Portugál-rali csütörtöki időmérő edzésén, amely során a versenyzők eldöntik, hogy milyen sorrendben választanak rajthelyet a verseny első napjára. A Citroën pilótája 3 perc 1,6 másodperc alatt teljesítette a 4,98 kilométer hosszú murvás szakaszt.

Sordo mögött a verseny első számú esélyese, Sebastien Ogier volt a második leggyorsabb, 0,7 másodperces hátránnyal, de a másik Volkswagent hajtó Jari-Matti Latvala is csak 0,8 és a negyedik Mads Ostberg is csak 0,9 másodperccel maradt el.



Ogier teljesítménye azért is kiemelkedő, mert továbbra is beteg. Valami vírust szedett össze az előző versenyen Mexikóban és az orvosok egyelőre keresik a gyógymódot. Mint mondja, nem száz százalékos. A francia 2010-ben és 2011-ben is nyerni tudott a Portugál-ralin, Sordo viszont a múlt héten egy felkészülési versenyen nyert Portugáliában.

A 2013-as Portugál-rali időmérő edzés eredménye:

1. Dani Sordo             Citroën DS3 WRC 3 p 01.6 mp
2. Sebastien Ogier      Volkswagen Polo R WRC +0.7 mp
3. Jari-Matti Latvala    Volkswagen Polo R WRC +0.8 mp
4. Mads Ostberg         Ford Fiesta RS WRC +0.9 mp
5. Mikko Hirvonen       Citroën DS3 WRC +1.3 mp
6. Jevgenyij Novikov    Ford Fiesta RS WRC +1.6 mp
7. Thierry Neuville       Fiesta RS WRC +2.0 mp
8. Andreas Mikkelsen   Volkswagen Polo R WRC +6.0 mp
9. Nasszer Al-Attijah    Ford Fiesta RS WRC +6.6 mp
= Khalid Al-Qassimi      Citroën DS3 WRC +6.6 mp
11. Martin Prokop J      Ford Fiesta RS WRC +7.8 mp
12. Michal Kosciuszko   MINI John Cooper Works WRC +10.4 mp
13. Dennis Kuipers       Ford Fiesta RS WRC +12.2 mp

Az időmérőt követően a pilóták a fenti sorrendnek megfelelően kiválasztották a péntekre vonatkozó rajtpozíciójukat. Tekintve, hogy száraz napot jósolnak, mindenki igyekezett minél hátrébb szóló helyet választani, így végül a fenti eredményhez képest fordítottan indulnak majd. Kuipers rajtol elsőként és Sordo tizenharmadikként.

Kommentek

Élőben barátságosabb a törtszemű Skoda Octavia

Menetrend szerint érkezett a harmadik generációs Skoda Octavia időközi ráncfelvarrása, ami leginkább két, alig pár centi hosszú lemezdarab miatt igazán érdekes a szokásos új színek, digitális funkciók, vezetéssegédek mellett.

Most minden kiderül egy F1-es kormány titkairól

A Haas versenyzője, Romain Grosjean ad egy kis eligazítást a Forma-1-es kormányok titkairól.

Százszámra gyártanák az elektromos buszokat a lengyelek

2025-től évente ezer buszt gyártanának Lengyelországban. Ennek alapjait most fektethetik le a lengyelek.

Hamilton: Az új Merci olyan, mint egy hajó

Lewis Hamilton elmondta, hogy mit gondol a Mercedes 2017-es autójáról, a W08-asról.

F1: Gyönyörű autót tervezett a Red Bull

Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull 2017-es autója az egyik “legcsinosabb”, amit valaha tervezett a csapat.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

F1: A sztármérnök is kevesebb előzést jósol

A Red Bull sztártervezője, Adrian Newey szerint a 2017-es Forma-1-es szabályok továbbra is egészségtelen mértékben jutalmazzák majd a motorerőt, emellett az előzések számát is csökkentik.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-es idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

A Lada nyugati hódításának nyomát fotózták Magyarországon

Ha ez a Zsiguli mesélni tudna! Biztos kalandos út vezetett a szovjet gyárból Angliába, majd valahogy a magyar utakra.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.