Kubica debütál a rali-világbajnokságon

Hétvégén Portugál-rali

Szerző: Horváth Zsolt levél küldés 
Dátum: 2013.04.10. 16.55

Most kiderül. A portugál futam a rali-világbajnokság első “normális versenye”, a hétvégén kiderül, hogy állnak a csapatok. Robert Kubica is bemutatkozik a sorozatban.

Öthetes pihenő után folytatódik a rali-világbajnokság. A Portugál-rali a sorozat negyedik versenye, egyben az első “normális” futam. Az aszfaltosnak számító, de havas Monte-Carlo-rali, a fagyos, jeges Svéd-rali és a nagy magasságban zajló Mexikó-rali után hagyományos körülmények között versenyeznek a csapatok. Péntektől murván zajlik a csata.

A 2012-es Portugál-ralin a nagyágyúk estek-keltek, így kevésbé ismert arcok állhattak dobogóra. A verseny legnagyobb esélyesének számító Sebastian Loeb már az első napon, csütörtök este kiesett, miután nem a navigátora utasításának megfelelően fordult.  Jari-Matti Latvala és Petter Solberg a hatalmas pénteki esőzésben csúszott ki – Mikko Hirvonen ekkor vette át a stafétabotot. A finn citroënes végig az élen is tudott maradni, s ő léphetett fel a dobogó tetejére. Ott viszont nem állhatott sokáig, mivel a verseny után kizárták, miután szabálytalannak nyilvánították az autóját. Így a versenyt végül Mads Ostberg nyerte.


Idén egyértelműen Sebastien Ogier a favorit. 2010-ben és 2011-ben is ő nyerte a versenyt, tavaly pedig úgy végzett a hetedik helyen, hogy “csak” S2000-es Škodával versenyzett. A francia toronymagasan vezeti a bajnokságot, hiszen az eddigi három versenyből az utóbbi kettőt megnyerte, míg a Montén második volt. 

Szakértők szerint ez lesz az a rali, ahol a legjobban kiütközik majd a Volkswagen potenciálja. Ha a jóslatok bejönnek, a VW könnyen megelőzheti a pontversenyben vezető Citroënt. A német csapat ezen a versenyen már három autóval indul, Ogier és Latvala mellett a kétszeres IRC-bajnok Andreas Mikklesennek is jut egy Polo R WRC.

A Citroënnél Mikko Hirvonen formajavulásában bíznak, illetve abban, hogy a múlt heti – hasonló pályákon zajló – portugál sprintfutamot megnyerő Dani Sordo továbbviszi a formáját. Sebastien Loeb nem indul a versenyen, idén csak négy futamot tervez, a Portugál-rali nincs közöttük. A Fordnál Mads Östberg, Jevgenyij Novikov és Thierry Neuville igyekszik a legtöbb pontot megszerezni.

Kubica-rajongók, figyelem! Az ex-Forma-1-es pilóta Portugáliában debütál a rali-világbajnokságon, de nem a nagyok között indul, hanem WRC2 kategóriában. A lengyel pilóta WRC-khez hasonló, de azoknál gyengébb autóját speciális igényeihez igazították, kormányon lévő füllel kapcsolhat. Kisebb aszfaltos versenyeken már megmutatta, hogy nagyon gyors, murván még alig ment.

Kubica egyébként összesen hét futamon áll rajthoz az idei szezonban. Argentínát, Ausztráliát és a szezonzáró Brit-ralit hagyja csak ki a Citroën pilótája.

A raliról

A Portugál-rali a világbajnokság egyik legkalandosabb történelmű ralija. Korábban stabil részese volt a vb-naptárnak, de a túl korai időponthoz kötődő csapadékos idő 2001-ben megpecsételte a sorsát. Az esőáztatta utak járhatatlanokká váltak s a csapatok panaszkodtak, hogy lehetetlen versenyezni a rossz körülmények között. 5 éves kihagyás után 2007-ben kapott ismét helyet. 2008-ban egy IRC (Intercontinental Rally Challenge) versenynek adott helyet. 2009-ben aztán visszatért a világbajnokságra.

A hatalmas esőzések tavaly is gondot okoztak, és bár most a verseny idejére nem jósolnak nagyobb esőt, a megelőző időszak elég csapadékos volt Portugáliában.

A 2013-as Portugál-ralin megtartják a tavalyi formátumot, így Algarve és Baixo Alentejo régiókban zajlik majd a háromnapos fieszta. A rali 15 gyorsasági szakaszból áll majd, s ezek összesen 386,7 kilométert tesznek ki.


A világbajnokság állása a Mexikó-rali után:
Pilóták

1. Sebastien Ogier      Volkswagen Motorsport      74 pont
2. Sebastien Loeb       Citroën WRT                    43 pont
3. Mikko Hirvonen       Citroën WRT                     30 pont
4. Dani Sordo             Abu Dhabi Citroën WRT      27 pont
5. Mads Östberg         Qatar M-Sport WRT          26 pont
6. Thierry Neuville       Qatar WRT                      25 pont
7. Jari-Matti Latvala    Volkswagen Motorsport      15 pont
8. Martin Prokop         Czech National Team         14 pont
9. Bryan Bouffier         Bryan Bouffier Team          10 pont
10. Nasser Al Attiyah   Qatar WRT                      10 pont

Gyártók

1. Citroën WRT                       87 pont
2. Volkswagen Motorsport         81 pont
3. Qatar M-Sport WRT              37 pont
4. Qatar WRT                          35 pont
5. Abu Dhabi Citroen WRT          23 pont
6. Jipocar Czech National Team  14 pont
7. Lotos WRC Team                  12 pont

Kommentek

F1: Pályán a McLaren és a Renault

Barcelonában a McLaren-Honda és a Renault is pályára küldte új Forma-1-es autóját.

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

Idő előtt lelepleződött egy újabb Forma-1-es

Az autóbemutatót csak holnap tartják, de az amerikai Haas-csapat már szombaton filmezett Barcelonában. Lebukott a 2017-es autó.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

F1: Verstappenék megkapták az új egyenruhát

Az autóra még holnapig várni kell, de a Red Bull versenyzői már megmutatták, mit viselnek majd a volánnál. Így fest Daniel Ricciardo és Max Verstappen új overallja.

F1: Stúdiófotókon a Mercedes új autója

A Mercedes szombaton stúdiófotókon is megmutatta csütörtökön leleplezett 2017-es autóját, a W08-ast.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.