A benzinkutakra is kiterjesztenék a rezsicsökkentést

Tíz százalékkal csökkentené a benzinárat a Fidesz

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.04.01. 10.00

“Egyetért-e Ön azzal, hogy az üzemanyagok árát 10%-kal csökkentse a kormány?” Ilyen és hasonló kérdéseket tartalmazó kérdőívet találhatnak hamarosan az autósok a szélvédőjük mögött.

A lakossági gáz- és villanyár csökkentése után a motorbenzin és a gázolaj arának letörését fontolgatja a kormány. A Fidesz parlamenti frakciója és Thürmer Gyula által egyaránt támogatott elképzelés szerint az autósok, mivel az üzemanyagok nem hatósági áras termékek, Erzsébet-utalványban kapják majd vissza a havi üzemanyag-költség egytizedét.

A lakossági konzultációk sorozatában most erről a tervezetről kérdezi meg a kormányzat a zembereket. A személygépjárművel nem rendelkezők felesleges háborgatását elkerülendő a felmérésben résztvevő állami alkalmazottak közvetlenül a magántulajdonú személyautók szélvédőjére, az ablaktörlő alá helyezett kérdőíveken kérik ki az autósok véleményét. Fontos részletkérdések várnak még tisztázásra, például hogy a V-Power ára is csökkenjen-e, vagy hogy ha a későbbi tervek szerint a bioetanol is olcsóbb lesz, nem kellene-e a sör árát is csökkenteni 10 %-kal.

A kitöltött kérdőíveket a polgárok bármelyik állami jármű, tehát rendőrautó, mentő, tűzoltó, vagy TEK-es Audi, kecskeméti Gripen ablaktörlője alá helyezve juttathatják vissza a kormánynak. A felmérés a mai nappal indul országszerte, az eredményeket a 2011-es népszámlálás várva várt végleges adataival együtt 2050. április elsején hozzák nyilvánosságra.

Kommentek

  • zoliiiii

    Agymosás.
    Most 3-4 forint csökkenéstől lennének oda az emberek? 4x visszafizeted az élelmiszerben, ahogy most is a rezsinél.
    Nagy baj van, ha ebbe belemennek.

  • Gil Grissom

    HAHA! Jó vicc, majdnem bevettem.

  • Lezuzius

    Nagy matekos! A 10% nem 4 forint. Per pillanat 43 Ft.+- 3 Ft. Azért ez már egész jó lenne, tankolásonként akár 2500 Ft-ot is megspórolhatnék. :-)

  • zoliiiii

    Hoppá, tényleg :) A lényegen nem változtat. Rezsinél is visszaüt, ennél is vissza fog. Ezek csak lufik.

  • bubibeka1.6

    Ott ahol az élelmiszer után a 2.3. helyen a lakás rezsije és az autó üzemanyagköltsége versenyez, ott elég szép számok jönnek ám ki már a 10 % al is ! :)

  • titan36

    És azzal ki a bánaton segítene ha az a 43 ft +-3 ft te nagy matekos????A benzinkuton történő spórolásnak nem ez a lényege hanem az hogy visszafogod magad és nem jársz a wc-re is autóval.Ez is csak egy ilyen kamukéró mint a többi aminek a sok okostojás bedől.Rezsicsökkentés???Nevetséges és szánalmas,mégis mennyi ökör megvezetett bedől neki…:-)))

  • Popeye72

    A mi kocsink így is több mint 25%-al fogyaszt kevesebbet, hála egy kütyünek és egy adaléknak. A +10%-ot, ha nem rászorultsági elven megy, akkor csak üdvözölni tudom!

  • Gil Grissom

    De most komolyan senki sem vette észre, hogy ez egy április 1.-jei cikk? XD

  • subi2

    Közelednek a választások…
    Minden visszaüt, ill. vissza fog ütni a lakosságra. Csak ezt még nem túl sokan látják, sajna.

  • Piet

    Haha, óriásiak vagytok!! Kecskeméti grippenek és tsai :-D

  • Tazzz

    Francba Április elsejével ! Régen még én is élveztem, de ma már nem először dőlök be hirtelen a hülyeségeknek, hiába, mindenki öregszik… :D

  • men?manó

    Nagyon jól látszik ennél a cikknél, ahogy gyakran a többinél is, hogy az olvasók nagy része csak felületesen olvas, esetleg nem érti amit olvas.

  • Szöcske

    Nemcsoda,hogy megkajálják!Nálunk minden előfordul és mindennek az ellenkezője is!

  • imi001

    Mi van idióták nem tudjátok hogy április 1 van

  • Lezuzius

    titan36= Lesz@rom a spórolást, eddig is használtam ezután is fogom. Azokat viszont nem értem akik sorba állnak a Lokoilon 5 Ft-os emelés miatt, és tankolnak 3000 ért. Ha kiszámolod nagyon kicsi a különbség az átlag autós számára / hónap, csak gondolkodni kéne egy kicsit. Én mindig is csak prémiumot tankoltam és ezután is azt fogok, mert a német vasak azt szeretik. 13 literrel járok százon, nekem igazán sokat számítana a 10%, de ez csak egy áprilisi tréfa…

  • mtbe

    EZ EGY ÁPRILISI TRÉFA :D

  • mtbe

    nagyon hatásos :)

  • husky

    Igaz, hogy április 1 van, de az adóhányad az a világon egyedülállóan magas.

  • Tede

    Már a kérdés is hülyeség! Ki ne szeretne olcsóbban tankolni??? Miért kell erre a kérdőívre pénzt kidobni??

Elrajtolt a Hankook Racer Cup új idénye

Izgalmas csatákkal indult el a Hankook Racer Cup bajnokság a hétvégén.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Dühös tulajdonosok perelik a Teslát

Csoportos keresetet adtak be a Tesla ellen a cég kaliforniai ügyfelei. Állításuk szerint életveszélyes kísérletbe kényszerítette  őket a cég az Autpilot szoftver idő előtti aktiválásával.

Meghalt egy kisfiú Alonso gokartpályáján

Fernando Alonsót is megrázta az eset, a balesetet kivizsgálják.

Ésszerű szabadidőautó: Dacia Sandero Stepway

Jó árával, vállalható megjelenésével és élvezetes motorjával a Dacia Sandero Stepway valószínűleg a legolcsóbb szabadidőautó

80-nal 80 km-t a Magyarországon gyártott lyukas gumival

Kipróbáltuk, milyen egy defektes autóval gurulgatni 80-nal az országúton, majd megnéztük a tatabányai gyárat, ahol az új csodagumi készül. És megtudtuk, mi a baj a másféle defekttűrő gumikkal.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.