Utcai versenyautó a Jaguartól

Vadonatúj futómű, változatlan motor

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.03.27. 11.05

Mindössze 30 példány készül az XKR-S GT kiviteléből. A kerámiafékes autó 3,9 mp alatt gyorsul százra, a végsebesség ugyanaz maradt

Aprólékos és költséges módosítások nyomán született meg az XK széria legerősebb képviselője, az XKR-S alapjaira épülő GT verzió. 

Nem optikai a tuning. Kizárólag fehér színben kapható az XKR-S GT

A Jaguar R autók negyedszázados történetében nem gyártottak még ilyen csekély példányszámú modellt: csupán harminc darabot készít belőle a cég ETO (Engineered to Order, azaz megrendelésre fejlesztő) részlege. 
A fejlesztés során fontos szempont volt, hogy az utcai alkalmasságot még éppen megőrizve minél ütőképesebb pályaautót hozzanak létre. Ez elsősorban a futómű cizellálásában nyilvánult meg: vadonatúj segédvázkeretet, lengőkarokat, kerékcsapágyakat és perselyeket alkalmaztak, ezekhez mind az F-type megoldásaiból merítettek ihletet. 
Konkrétan az F-type-ból származik a kormánymű, ami az 52 mm-rel nagyobb első nyomtávval együtt különösen precíz, közvetlen irányíthatóságot eredményez. 
A lengéscsillapítók és a rugók is újak. Utóbbiakat megduplázták, előbbiek nem csak állíthatók, de a szabad hasmagasság szabályozását is lehetővé teszik. Elöl 68, hátul 25 százalékkal feszesebbek a rugók, mint az eleve sportos XKR-S modellen, a lengéscsillapítás nem a komfortra, hanem a tapadásra és az irányíthatóságra fókuszál. 

Szénszálas aerodinamikai kiegészítők és könnyítések mindenütt

Ugyancsak áthangolták az ESP-t, a fékekkel viszont nem bajlódtak: eldobták az egészet, és helyette kerámia tárcsákat szereltek be. A kompresszoros nyolchengeres motor teljesítményén nem változtattak: 550 lóerő és 680 Nm bőségesnek ítéltetett ahhoz, hogy az autó ütőképes legyen. 4,2 helyett 3,9 másodperc alatt gyorsul százra, a száguldásnak 300-nál elektronika vet gátat – pont, mint az alapmodellnél.

Kommentek

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

F1: Elcsábítják a Mercedes nagyágyúját?

Brit sajtóértesülések szerint fennáll a lehetősége, hogy a Mercedes technikai főnöke, Paddy Lowe az egyik rivális csapathoz igazoljon.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

F1: Rosberg ennyi milliárdról mondott le önként

Nico Rosberg nagyon sok pénzről mondott le önként és dalolva a visszavonulással.

F1: A Williams hibákat vár az újonctól

A Williamsnél fel vannak készülve rá, hogy a jövőre bemutatkozó 18 éves versenyzőjük, Lance Stroll bukdácsol majd a Forma-1-ben.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Ennyivel lesz gyorsabb az F1 jövőre

Valtteri Bottas, a Williams pilótája szerint a 2017-es autókkal kettő-öt másodperccel javulhatnak a köridők az idei szezonhoz képest. Max Verstappen nagyobb fizikai megterhelést vár.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

F1: A Merci hibázott, amikor rászólt Hamiltonra

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy interjúban azt mondta, hogy rossz döntést hozott az alakulat, amikor a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon gyorsításra kérte Lewis Hamiltont.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.