Noha állítólag bíborosként otthon, Argentínában tömegközlekedéssel járt legszívesebben, ezt nyilvánvalóan nem az automobil iránti ellenérzése táplálta; álmodozó kisfiúként, majd fiatal egyházfiként bizonyára őszentsége, Ferenc pápa is rajongott az automobilért – de vajon milyenekért is?

Mivel a dél-amerikai ország autóipara mindig is a licenctermelésen alapult, nem szeretnénk a pártosság bűnébe esni. Kizárólag olyan márkákat válogattunk össze, amelyek nem köthetők ma is létező európai vagy amerikai gyártóhoz.

Ehhez persze igen messzire kellett visszamennünk, egészen az ötvenes évek végéig. Ez kronológiai szempontból is megfelelő, hiszen az 1936-ban született Jorge Mario Bergoglio fiatalemberként ezek bármelyikéért rajonghatott, akár testközelből is – még mielőtt felsőbb célok terelték volna el figyelmét a belső égésű motorok aranyborjáról.

Az Alberto Credidio alapítóról elnevezett Alcre gépgyár 1959-ben kezdett automobilt gyártani. Egy év múlva megjelent a 3,42 méteres Susana, amelyet egy 450 köbcentis, 18 lóerős kétütemű Heinkel kéthengeres hajtott, akár 100 km/óra sebességgel.


A német Fulda tervei alapján gyártották 1960-tól a Bambit. Látványos cseppkarosszériájával modernebbnek hatott kortársainál, de jóval drágább is volt azoknál.


A Siam di Tella 1500 a brit BMC licensze alapján készült, de hol van már az a márka? Az akár 70 lóerős motorral szerelt, elegáns szedánból közel hetvenezer példányt gyártottak.


Saját fejlesztésű, igazi argentin autóként a Zunder voltaképpen soha nem létezett, ám milyen szép is lett volna: másfél literes farmotor 58 lóerővel, 140 km/óra végsebesség.