Nyitott tetővel a BMW 4-es kabrió

Maszk ide vagy oda, működőképes a nyitható fémtető

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.03.20. 10.00

Fedetlen fővel és utastérrel élvezték a téli napsütést a BMW tesztpilótái. A műszerfalat is sikerült lefotózni.

Az idén év elején formatanulmányként bemutatkozott 4-es széria (amely csak nevében új, hiszen az eddigi hármas kupét és kabriót keresztelik át, a 6-oshoz igazodva) végleges változatáról még mindig nem láthattunk képeket, most viszont már tudhatjuk, hogy néz ki a kabrió nyitva, illetve milyen az autó műszerfala.

Megnyugtató módon a kétrészes keménytető ellenére kifejezetten kecses nyitott állapotában BMW 4-es, talán az előző 3-as kupé-kabriónál is homogénebb a far kialakítása.

Szemmel láthatóan jó a fűtés a BMW 4-es kabrióban.

Az sem meglepő, hogy az idén gyártásba kerülő 4-es széria motorjai mellett komplett utasterét, így műszerfalát is az új generációs 3-astól örökölte. Ami az előbbieket illeti, várhatóan gyártják már a 420i (2,0 liter, 184 LE, 270 Nm), 428i (2,0 liter, 245 LE, 350 Nm), 435i (3,0 liter, 306 LE, 400 Nm) és 420d (2,0 liter, 184 LE, 380 Nm) típusemblémákat.

A júliustól gyártott kupét jó néhány hónap késéssel követi a kabrió; az időzítés alapján azt kell mondanunk, az idei kabriószezonra már nem érkezik meg a modell.

Kommentek

Ilyen munkát sem végeztettek még F1-es pilótával

A Renault felújítja enstone-i bázisát, és valószínűleg nem talált a munkára rendes melósokat.

F1: Hivatalos, a Ferraritól kölcsönöz pilótát a Sauber

A Sauber hivatalosan is megerősítette, hogy a sérült Pascal Wehrlein helyett a Ferrari tartalékosa, Antonio Giovinazzi vezet majd náluk a hétfőn kezdődő első barcelonai teszten.

F1: Alonsót is felhívta a Mercedes

Fernando Alonso azt mondja, Nico Rosberg visszavonulása után nála is érdeklődött a Mercedes. A spanyol akkor le volt kötve, de szeptemberben átgondolja majd, marad-e a McLarennél tovább is.

Fotón, ahogy az új Ladák Budapestre érkeznek

Begurult az első két kamion. Rakományuk friss, ropogós Lada Vesta.

F1: A Mercedes szerint műbalhét csinált a sajtó

Valtteri Bottasnak nincs baja azzal, hogy adatokat kell megosztania új csapattársával, Lewis Hamiltonnal.

Prémium Peugeot? Már majdnem igen!

A legtöbb népautós gyártó két kézzel kapar a prémium jelzőért, az új 5008 GT kétharmada ki is érdemli.

Oldalszél-stabilizátort kapnak a Ford haszonjárművek

Alapáron szereli fel a Transit és Transit Custom haszonjárműveket oldalszél elleni elektronikus védelemmel a Ford.

F1: Alonso nem vár sokat az új McLarentől

Fernando Alonso szerint kár azt várni, hogy a McLaren hirtelen visszakerül az élre, a spanyolnak nincsenek túlzott elvárásai az idei szezonnal kapcsolatban.

F1: Kerülj egyet az új Mercivel – fedélzeti videó

Fedélzeti panorámavideó az új Mercedes és Lewis Hamilton első köréről.

F1: Räikkönen kipróbálta az új Ferrarit – videó

A délelőtti leleplezés után a Ferrari azonnal pályára is küldte 2017-es Forma-1-es autóját. Kimi Räikkönen fordult vele elsőként.

F1: “Sereghajtót” leplezett le a McLaren

A McLaren pénteken délelőtt Wokingban és Tokióban leleplezte 2017-es Forma-1-es modelljét, az MCL32-est. Meglepő külsőt kapott az autó.

Erősen szennyezett a talaj az Óbudai Autóbuszgarázsban

Hamarosan megkezdődhet az Óbudai autóbuszgarázs területének kármentesítése. A talaj mellett a talajvíz is erősen szennyezett.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.