A jogsiját és 5 milliót bukott a száguldozó focista

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.03.15. 14.15

Bevonták a jogosítványát és több milliós pénzbírságra ítélte a spanyol bíróság a 216 km/órával száguldó Karim Benzemát, a Real Madrid focistáját.


Jogosítványának bevonására és súlyos pénzbírságra ítélték Karim Benzemát, a Real Madrid francia labdarúgóját, akit egy közúti sebességmérő 216 km/órával mért be február 3-án.

A spanyol főváros környéki autópályán azon a szakaszon 100 km/óra a megengedett sebesség, a 25 éves csatár nyolc hónapig nem vezethet, emellett 18 ezer eurót (5,4 millió forint) kell fizetnie. Benzema viszonylag enyhe büntetéssel megúszta, hiszen a spanyol törvények szerint akár fél évre börtönbe is csukhatták volna.
    
A La Finca nevű, Madridhoz közeli előváros mellett – ahol több futballsztár is lakik – felállított traffipax Benzemán kívül két további Real-játékos kocsiját is bemérte, az ő nevüket azonban nem hozták nyilvánosságra. Állítólag egyikük egy Porschéval 260 km/órával száguldott.

Benzema Audi RS5 Coupét vezetett az akció során. A 450 lóerős kocsi 4,5 másodperc alatt képes elérni a 100 km/órás sebességet. Végsebessége 250 km/óra elektronikus korlátozással, amit kérésre kiiktat a gyár, ekkor 280-nal is hasíthat a járgány. Az autó az Audi, mint a csapat támogatója biztosította a focistának.

Nem ez az első ilyen kihágása a támadónak, 2011 júniusában gondatlan vezetésért büntette a rendőrség, amikor Ibizán száguldozott, de 2009-ben is fizetnie kellett gyorshajtás miatt.

Forrás: MTI
 

Kommentek

  • TéGé2

    Valahogy senki nem panaszkodik most a “kemény” megyar büntetések miatt :) Itt mennyi is lett volna? 300 rúgó oszt gyí tovább…

  • Holiday

    :-)
    Most ez lesz a baj.

Hirdetőtáblát vett a hátára a legújabb Forma-1-es

Szerda délután a Silverstone-ban a Force India is lerántotta a leplet 2017-es Forma-1-es modelljéről. Szerencse, hogy a VJM10-es nem szépségversenyen indul.

Alternatív üzemanyagot talált fel egy pécsi férfi? Nem, csak bosszúra szomjazott

Egyszerű bosszú vezérelte a férfit, aki mosóport és vajat öntött a szomszéd autójába. Zavarta a gyerekek zajongása.

F1: Így ismerhetjük fel idén Ricciardót

Max Verstappen után a Red Bull másik pilótája, Daniel Ricciardo is megmutatta 2017-es sisakdizájnját.

F1: Bottas szigorú szabályokra számít

Valtteri Bottas úgy véli, a korábbi évek történései után a Mercedesnél szigorú szabályai lesznek a csapattársak közötti versenynek.

F1: Vettel még nem ábrándult ki a Ferrariból

Sebastian Vettel azt mondja, a tavaly, nem túl fényes idény után is hisz még a Ferrariban – előbb-utóbb csak bajnokok lesznek együtt.

Kívül-belül megújult a Škoda Rapid

Friss formavilág, xenon fényszórók, fedélzeti wifi, modernizált kezelőszervek és új motor a Škoda köztes modellcsaládjában.

Off-road buszokon járhatnak iskolába a gyerekek

Az Iveco iskolabuszok eltérnek az amerikai változatoktól, ugyanakkor jól boldogulnak terepen és még mozgáskorlátozott gyerekek szállítására is alkalmasak.

F1: Labdába sem rúgnak idén a kisebb csapatok?

A Renault főnöke szerint a 2017-es Forma-1-es idény újabb fegyverkezési versenyt hoz, ami még esélytelenebbé teheti a független kis- és középcsapatokat.

Rozsdagyűjtő, erdőben lassan rohadó autók romantikája

Autóroncs szinte minden árokparton akad sajnos. De néha valódi értékes, ritka, veterán típusok is elhagyva gyűjtik a rozsdát a gyéren lakott területeken. Vannak, akik meglátják ebben is a fotótémát, és kattintanak. Elhagyott autók gyűjteménye az Instagram oldaláról.

Mi a fene lóg ki ebből a régi Škodából?

A helyes megfejtőnek jár a kétkazettás magnó, és hozzá a “Világslágerek magyarul”.

Három BMW-st szégyenített meg ez az audis

Nem nagyon bírták az áradást a bajor gyártó modelljei, nem úgy, mint az Audi, ami úgy húzott el köztük, mintha mi sem történt volna.

F1: Kukkantsd meg az új Mercedest!

A Mercedes-csapat néhány részletfotóval készíti elő új autója, a W08-as csütörtöki leleplezését. Kék szín is kerül a járgányra.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.