Szép autók fontos embereknek

Itt a páncélozott Mercedes M-osztály

Szerző: Deák Dániel levél küldés 
Dátum: 2013.03.13. 16.00

Egy Magnum ereje, sőt egy gránát robbanása ellen is megvédenek az Mercedes új páncélotott SUV-i, és a cég még a környezetre is gondolt.

Érdekes érzés lehet, ha valakinek komolyan el kell gondolkodni azon, hogy páncélozott autót vásároljon magának. Nyilván nyomasztó, ugyanakkor valamit tudni kell hozzá  – nehéz eldönteni, hogy az ilyen ember irigylésre méltó helyzetben van-e vagy sem. 


Most mindenesetre egy fokkal nyugodtabbak lehetnek az érintettek, mert a Mercedes új technológiával készít-épít összesen 9 választható modellt páncélozott verzióban. Az új védelem a VR4-es szintet éri el, ami lefordítva annyit tesz, az autó védett bármilyen szögből érkező lövések ellen (amit Magnum, azaz 44-es és 357-es kaliberű pisztolyból adnak le a szerencsés utasra a jóindulatú fegyveresek), és még egy DM51-es gránát is hatástalan a páncélzattal szemben. A kilenc modell pedig azt jelenti, hogy az eddigi S-, G-, E-osztályból készült modellekhez  csatlakozott az M-osztály két tagja is.  

A páncélozás eljárásában annyi a különbség, hogy már a csupasz váznál megkezdik a páncélzat beépítését, mintegy kabátot adnak az autóra, nem utólag páncélozzák be a már kész Mercedest, ami a különböző réseknél, gyengébb pontoknál (ablakkeret, ajtónyitó, visszapillantók, zárak) is ellenállóbbá teszi a kocsit. Ráadásul az autó az elejétől a páncéllal együtt fejlődik, épül, ami növeli a stabilitást, és nem fogja vissza annyira a menetteljesítményt. 
Az ablakok speciális polikarbonát réteget kapnak a golyóálló jelleg elérése érdekében, a nem átlátszó részeket különleges acél borítja, és minden felület meg kell feleljen egy előzetesen kialakított ballisztikai követelményrendszernek. 
Persze nem szabad, hogy a páncélzat lelassítsa, lomhává tegye az autót, mert akkor nem tud villámgyorsan elmenekülni a támadás helyszínéről. Az M-Guard hátsó tengelyét hozzáigazították a nagyobb súly okozta terheléshez – a kocsi 2,8 tonna körül van. A kerekek is speciálisak persze, olyan 20 colos elemekről van szó, amelyek golyó-szaggatottan, leeresztve is képesek a járművet még 30 km-en át 80 km/órás sebességgel vinni.    
A ML 350 BlueTEC Guard motorja V6-os, háromliteres dízel, 258 lóerő teljesítménnyel, és, ami meglepő, de dicséretes: teljesíti az Euro6-os emissziós előírásokat. Az ML 500 Guard motorja 4,6 literes, 300 lóerős. Végsebességük azonos, a biztonság kedvéért elektronikus korlátozással 210 km/óra. A szabvány szerint a gyengébb modell 8,1, az erősebb 12,2 litert fogyaszt 100 km-en.

Nem is mondható túl drágának a biztonság: a páncélozott ML 350 németországi ára nagyjából 31,5 millió forintnak felel meg, míg a ML 500 Guardért 35,6 milliónyi eurót kell kiperkálni.

Kommentek

F1: Nem semmi, kitől kapott levelet Rosberg

Nico Rosbergnek mindenki gratulált már első (és utolsó) világbajnoki címéhez.

F1: Doktori címet kapott Jenson Button

A Forma-1 2009-es világbajnoka a mai naptól doktori címmel is rendelkezik.

F1: Rosberg még visszatérhet

Gerhard Berger el tudja képzelni, hogy a meglepetésre visszavonult Nico Rosberg még visszatér a Forma-1-be a jövőben.

F1: Ricciardót feltüzelte Verstappen érkezése

Daniel Ricciardo úgy érzi, pozitív hatással volt rá, hogy Max Verstappen egyből futamgyőzelemmel debütált a Red Bullnál.

Ecclestone: Rosberg világbajnok, de semmi több

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone szerint a visszavonuló Nico Rosbergre nem lehet a sportág egyik nagyjaként tekinteni, igaz, azért így is hiányozni fog.

F1: Még számolnak Hamiltonnal Abu-Dzabiért

Niki Laudával és Paddy Lowe-val ellentétben Toto Wolff azt mondja, nem süllyedt el végleg Lewis Hamilton szezonzárós lázadása, a következő szezon előtt tisztázzák az ügyet.

300 ezer magyar autóban lehet veszélyes fék

Magyarországon 300 ezer autóban lehet veszélyes a fékrendszer a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint.

Hideg tél helyett forró hangulatú képek

Mi fittyet hányunk a hóra és kitartunk! Jöhet zúzmara, marhatja arcunkat metsző szél, itt a Rúzs és Gépzsír rovatban akkor is bikinis lányok, vastag habbal autót mosó gyönyörű szüzek fogják forróvá varázsolni a levegőt!

F1: A Mercin és a Ferrarin röhög a Red Bull-főnök

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szépen odaszúrt a nagy riválisoknak karácsonyi üdvözlőlapján.

F1: Érdekes számot választott a McLaren-újonc

A Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 2017-es Forma-1-es idény ideiglenes nevezési listáját. Nico Rosberg helye még üres.

Megint jó buli volt a Mikulás Rallye

A Ranga – Szőke kettős sikerét hozta a 20. Taxi 4 Mikulás Rallye. A škodás páros mögött az Ollé – Tóth páros végzett a második, míg a Kovács – Istovics duó a harmadik pozícióban a fagyos, de napsütéses időben megrendezett Veszprém környéki futamon.

Hétezerért viheted az év karácsonyi ajándékát

Mostantól nincs gyorshajtás a gyerekszobában, a rend őrei lecsapnak a szabályszegő matchboxokra.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.