Beültünk Orbán Viktor helyére

Sikeres évet zárt a Mercedes-Benz

Szerző: Horváth Zsolt levél küldés 
Dátum: 2013.03.02. 15.00

Jótékonysági akciót indít a Mercedes: magánszemélyek és vállalatok vásárolhatnak felületeket az első kecskeméti CLA-n, amit a miniszterelnök is vezetett. Az adományok a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkáját támogatják.

Segíts egy mosollyal! – címmel újabb jótékonysági akciót indít a Mercedes-Benz Hungária Kft – hangzott el a német márka évzáró és évindító sajtóbeszélgetésén, csütörtökön. A 2013 márciusában kezdődő programban az érdeklődő magánszemélyek és vállalatok a www.segitsegymosollyal.hu weboldalon egy Mercedes-Benz CLA felületének 5×5 centiméteres részleteit vásárolhatják meg egységenként 10 000 forintos áron.

Bárki rákerülhet 10 000 forintért, a bevétel jótékony célra megy

Bárki rákerülhet 10 000 forintért, a bevétel jótékony célra megy


Az autó az első ügyfeleknek átadható CLA, amelyet január végén Orbán Viktor miniszterelnök vezetett le a kecskeméti üzem gyártósoráról. Természetesen nem hagyhattuk ki és bepattantunk az AMG optikával díszített szedán vezetőülésébe.  Kisebb, mint a többi Merci – leszámítva az A-osztályt -, a minőség viszont ugyanaz. Kiváló. A passzentos utastérben sportos hangulat fogad, az apró kormány és a masszív oldaltartású ülés dinamikus vezetésre csábít. Hárul a fejtér viszont nagyon szűk.

A 4,63 méter hosszú CLA kezdetben négyféle motorral készül: a 122, 156 és 211 LE benzinesek mellett készül a 170 lóerős dízel is. Ám készül az AMG változat is, amelyben 360 lóerős négyhengeres turbómotor tombol majd.

A dekorált CLA-t az év további részében nyilvános eseményeken tekintheti meg a nagyközönség, illetve minden résztvevő egyedi oklevélben is részesül. A bevétel teljes összegét a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kapja.

Egy hagyományos ráncfelvarrásnál komolyabb megújuláson van túl az E-osztály

Egy hagyományos ráncfelvarrásnál komolyabb megújuláson van túl az E-osztály


2013-ban nemcsak a hazai gyártású CLA forgalmazása kezdődik meg, de áprilisban érkezik a megújult E-osztály, majd májusban az új S-osztály is. A transzporterek között a Citan bevezetése és a megújuló Sprinter az újdonság, a nagy-haszonjárműveknél pedig az új Arocs és a megújult Atego bevezetése várható.

Mint a cég vezetője, Ingo Fröhlich elmondta, a Mercedes 2012-ben összesen 2264 járművet értékesített Magyarországon, ebből 1235 személyautó volt (+13%). 47 százalékra nőtt a flottavásárlók aránya a személyautóknál és 14 vállalat esetében került be első alkalommal a járműparkba Mercedes-Benz-modell.

Ebben vélhetően az is segíthetett, hogy az elmúlt évtől minden Magyarországon forgalomba helyezett Mercedes-Benz személygépkocsi esetében a jármű 4 éves koráig vagy 120 000 km futásteljesítményig díjtalanul biztosítják a kötelezően előírt karbantartások elvégzését. Az integrált szervizcsomag révén csak a gyártói előírásoknál gyakrabban cserére szoruló alkatrészek árát kell megtéríteni.

Ingo Fröhlich 2015-re rekordeladást vár a hazai szinten, a Mercedes modellket illetően

Ingo Fröhlich 2015-re rekordeladást vár a hazai szinten, a Mercedes modellket illetően


Ez persze nem veti vissza az alkatrészforgalmat, mert mint kiderült tavaly 11%-al több alkatrészt adtak el a szervizek, pedig – a Mercedes szerint e tekintetben releváns – maximum 6 éves autók piaca 27 százalékkal csökkent idehaza.  

Ezt a piacot egyébként maga a Mercedes is igyekszik bővíteni a Jahreswagen programmal, amelyben maximum hatéves, maximum 150 000 kilométert futott használt autók szerepelnek. Bemutató – és tesztautók a hazai és a nemzetközi flottából. A Daimler a világon év százezer ilyen autó forgat vissza a piacra.

Ezek az autók a flottaértékesítés növelésében is segítik a márkát, hiszen a piacon megjelenő megbízható forrásból származó használt autók magasabb értéket képviselnek. Ezzel csökken a modellek általános értékvesztése, ami egy autó üzemeltetési költségeinek 64 %-át adja. A második legnagyobb tétel e tekintetben a szerviz és az abroncs költség, de az is csak 10%.

Kommentek

  • aasgeier

    Beültünk Orbán Viktor helyére.És nem kaptatok tetüt.

  • Holiday

    Te se kaptál ma fülest.

  • Mahler

    Azért,mert nálunk mercit gyártanak,nagyon kell örülni. Annak is, ha bárki, akár egy cég is, ilyen jellegű gyűjtést szervez. De ehhez csak a felhívás kell- semmi és senki más!!

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

Idő előtt lelepleződött egy újabb Forma-1-es

Az autóbemutatót csak holnap tartják, de az amerikai Haas-csapat már szombaton filmezett Barcelonában. Lebukott a 2017-es autó.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

F1: Verstappenék megkapták az új egyenruhát

Az autóra még holnapig várni kell, de a Red Bull versenyzői már megmutatták, mit viselnek majd a volánnál. Így fest Daniel Ricciardo és Max Verstappen új overallja.

F1: Stúdiófotókon a Mercedes új autója

A Mercedes szombaton stúdiófotókon is megmutatta csütörtökön leleplezett 2017-es autóját, a W08-ast.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.