A trend nem tört meg annak ellenére sem, hogy az üzemanyag árak szempontjából rekordév volt az idei. A Duisburg-Essen egyetem autóipari kutató intézete, a Center Automotive Research (CAR) által készített és a dpa hírügynökség birtokába került tanulmány szerint az idén átlagosan 137 lóerő volt a Németországban eladott autók teljesítménye, két lóerővel magasabb, mint 2011-ben.

Egyetlen év, a 2009-es “roncsprémium év” kivételével, amikor a kisautók értékesítése került többségbe, az autók átlagos teljesítménye 1995 óta folyamatos emelkedik. Ennek az az oka, hogy egyre több vásárló dönt valamely sportos, nagy teljesítményű terepjáró (SUV) beszerzése mellett, amelyek részaránya a teljes értékesítésben már elérte a 16 százalékot.

“A magas üzemanyagár önmagában nem elegendő ok a nagy teljesítmény feladásához” – magyarázta Ferdinand Dudenhöffer professzor, a CAR igazgatója a felmérés eredményét. A magas benzinár csak panaszkodásra készteti a legtöbb autóst, de cselekvésre nem – mutatott rá. Az uniós rendelkezések miatt csökkent ugyan az eladott új autók átlagos fogyasztása és szén-dioxid-kibocsátása, ezek azonban “katalógus értékek” és többnyire “semmi közük a valósághoz” – hangsúlyozta a CAR igazgatója.

Az Aral kúthálózatánál a leggyakrabban tankolt E5 benzin átlagára 2012-ben literenként 1,64 euró, a dízelé pedig 1,49 euró volt. Az átlagár az idén 6-7 centtel emelkedett a 2011-eshez képest, ezzel az üzemanyag árak rekordot döntöttek az idén Németországban.

forrás: MTI