Hihetetlen, de az orosz utakon tényleg mindig akad autós, akinek működik a fedélzeti kamerája. Szinte hátborzongató, hogy a legkisebb koccanástól a tragikus balesetig minden rögzítésre kerül Oroszországban.

A tegnap történt repülőgép szerencsétlenség sem kivétel, egy az autóúton haladó terepjáró felvette a becsapódást. A gép hatalmas erővel ütközött az utat övező árokba, csak a szerencsének köszönhető, hogy a szétrobbanó törmelék nem okozott további tragédiát.


Az orosz Red Wings légitársaság Tu-204-es gépe, amely a csehországi Pardubicéből utasok nélkül, nyolcfős személyzettel érkezett a moszkvai Vnukovo repülőtérre, nem tudott megállni a leszállópályán, kicsúszott arról, majd három részre szakadt.

A gép orra és részben a törzse a repülőtér mellett vezető Kijevi országútra csúszott ki, a farokrész az autóutat a reptértől elválasztó árokban maradt. A személyzet négy tagja azonnal életét vesztette a szerencsétlenségben, négyen pedig súlyos sérülésekkel kerültek kórházba. A gép jobb hajtóműve kigyulladt, a tüzet fél órán belül eloltották. A hírtelevízióban bemutatott felvételek szerint a repülőgép belül is teljesen szétroncsolódott. 


Az ügyben a Szövetségi Nyomozó Bizottság mellett a légügyi hatóság és a közlekedési felügyelet is vizsgálódik. A nyomozóhatóság büntetőeljárást indított. Vizsgálatának előzetes megállapítása szerint a Tu-204-es repülőgép balesetét a pilóták hibája okozta. A gép két fekete dobozát megtalálták.

forrás: MTI