Jövőre, Genfben debütál a kínai modell

Jövőre, Genfben debütál a kínai modell


Az első képek alapján a Genfi Autószalonon bemutatkozó, szerencsétlen nevű GQ3-as kompakt szedán nem is néz ki rosszul. Rövidek a túlnyúlások, elegáns, matt alumínium díszlécek dobják fel profilból, és szerencsére az alapforma sem valamelyik már ismert márka orcátlan koppintásából származik.

Belseje is letisztult, modern képet mutat, van benne nyolc colos érintőképernyő, a színharmóniával sincs baj, és elméletben a biztonság is megfelelő lehet, hiszen az elsők mellett oldal és függönylégzsák is kerül az 1839mm széles autóba.

Elegáns, letisztult belső

Ez lesz a gyár első modellje, és a 2013-as kínai debütálás után Európában is szerencsét próbálnak majd vele.