A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) vezetői körlevélben tette közzé a januártól változó kgfb díjhirdetésekkel kapcsolatos elvárásait, egyebek között arról, hogy az autósok valamennyi korrekciós tényezőt ismerhessék meg, és ne legyen indokolatlan különbség a meglévő és az új ügyfelek díjai között.


Januártól a biztosítók bármikor hirdethetnek kgfb díjtarifát, nem csak évente egyszer, október utolsó napján, mint eddig. A meghirdetés helye sem két országos napilap, hanem a PSZÁF-, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ)- és a biztosító saját honlapja.

A kgfb törvény azt a kikötést teszi, hogy – a meghirdetés napjától számítva – 60 nap után léphet hatályba az új tarifa. Akinek akkortól kell újrakötnie a biztosítását, az a kötéskori díjjal egy évig marad érvényben, függetlenül attól, hogy közben a biztosítója hányszor módosított a tarifáján.

A MABISZ külön felhívja a figyelmet arra, hogy az éves biztosítási időszak alatt a megkötött biztosítás díja nem változhat.

A vezetői körlevél kitér arra is, hogy a díj meghatározásakor csak azt lehet kedvezménynek nevezni, amely feltétel teljesítése valóban csökkenti a biztosítás díját. Fontos az is, hogy az ügyfél a kedvezmény meglétét meg tudja ítélni. Nem megítélhető például – a felügyelet szerint – az, hogy kedvezménynek minősül, ha az ajánlat elektronikusan feldolgozva, automatikusan érkezik be a biztosítóhoz.

A felügyelet a kgfb törvénnyel ellentétesnek tartja, az önrészt tartalmazó kötelező biztosítást.

Forrás: MTI