Az évente 60-80 ezer roncsautóvá romló gépjárműnek alig harmadától válnak meg törvényesen a tulajdonosok, a többi illegális bontóba kerül – írja a Népszabadság.

Miután a feleslegessé vált autót legális bontóba viszi tulajdonosa, az ott kapott igazolással az okmányirodában adható le a rendszám, amivel megszűnnek az adózási kötelezettségek, ugyanakkor 6 ezer forint költség lép fel.

Az illegális bontónak leadott járművért ugyanakkor akár 20-40 ezer forintot is kaphat a tulajdonos, így az évente “termelődő” 60-80-ezer roncsautó kétharmada az illegális bontókban köt ki. Igaz, miközben javul az egyén mérlege, pusztul a környezet, csorbul a törvényesség – írja a lap.

 Bevett gyakorlat, hogy a többnyire illegális bontónak eladott kocsikat a szétszedés után 30 nappal lopásként jelentik be.

Jövő év elejétől változhat a helyzet miután a kormány új rendelete szerint kötelező lesz a gyártóknak, importőröknek átvenni a roncsautókat, a bontóknak pedig fizetni kell az roncs értéket képviselő elemeiért. A hulladékká vált gépjárművet a tulajdonostól, illetve üzemeltetőtől a gyártónak kell átvenni, gyűjteni, illetve a bontóhoz eljuttatni.

Forrás: MTI