A közlekedési balesetek jelentős aránya figyelmetlenségből fakad. A Genertel felméréséből kiderül, melyek azok a leggyakoribb tevékenységek, amelyek a sofőrök figyelmét elvonják a vezetéstől – időről időre súlyos baleseteket is okozva.

Ez az igazi halálfutam

Ez az igazi halálfutam


A december elején lezajlott kutatás adatai szerint a válaszadók pillanatnyi figyelmetlenségét leggyakrabban a padlóra leeső, illetve a kesztyűtartóban vagy a táskájukban lévő tárgyak utáni kutatás okozza – a válaszadók 46 százaléka számolt be arról, hogy tett már ilyet.

Emellett a sofőrök figyelmét – és legalább egyik kezét – leginkább a kihangosító nélküli telefonálás, illetve az evés-ivás vonja el a vezetéstől: 37, illetve 35 százalékuknál már előfordult ilyen tevékenység, 10 százalékuk esetében rendszeresen is. Emellett SMS olvasása és írása, GPS beállítása, illetve utassal való heves veszekedés szerepel a lista elején.

Ön szexelt már vezetés közben? 1

Szintén igen gyakran okoz pillanatnyi figyelmetlenséget a dohányzás, de a figyelemreméltó adat, hogy a vezetők négy százaléka szexelt már menet közben, kétszázaléknyian pedig már legalább egyszer elaludtak a volánnál.

Ön szexelt már vezetés közben?

  • Nem51%
  • Igen49%

Ön szexelt már vezetés közben?


Minden harmincadik válaszadó számolt be arról, hogy az elmúlt években balesetet is okozott már azzal, hogy a vezetés közben mással is foglalkozott. A legtöbb ilyen baleset azért következett be, mert váratlan szituációban a fülénél tartotta a telefont, képtelenné válva a gyors és megfelelő reakcióra.

“A legsúlyosabb következménnyel az járhat, ha a figyelmetlenség gyalogosnak vagy kerékpárosnak okoz személyi sérülést. Szerencsére a legtöbb figyelmetlenségből eredő baleset csak anyagi kárral, járművek ütközésével jár, leggyakoribbak ezen belül is az utoléréses balesetek – magyarázta Petar Dobric, a Genertel nemzetközi és direkt értékesítésért felelős igazgatója.”