Minimális nyereséggel zárta az autókölcsönző iparág a tavalyi évet a Magyar Autókölcsönzők Szövetségének (MAKSZ) nyilvánosságra hozott adatai szerint. Az elmúlt időszakot figyelembe véve kijelenthető, hogy nehéz perióduson vannak túl a vállalkozások.

A MAKSZ huszonegy tagjának összesített éves eredményei szerint az autókölcsönzési iparág két évvel ezelőtt még kimondottan ráfizetésesnek bizonyult. 2010-ben a teljes árbevétel közel 12 milliárd forint volt, melynek adózás utáni eredménye még 233 milliós veszteséget jelentett. Egy évvel később a bevétel közel 13 milliárd forintra emelkedett, mely 19 millió forintos adózás utáni profitot jelentett.

A 2012-es év már elé bizakodással tekintettek a kölcsönzők, hiszen a szolgáltatás áfája visszaigényelhetővé vált, melynek köszönhetően a vállalati ügyfelek részére történő ráfordítás csökkent. Az év első felében ugyan nőtt forgalom, mely a második félévre megállt, a nyári szezon befejeztével pedig kismértékben csökkent.

Haraszti Géza, a szövetség elnöke kifejtette, általános tapasztalat, hogy a nagy nemzetközi márkák égisze alatt működő cégek, illetve a biztos anyagi háttérrel rendelkező társaságok tartoznak a nyereséges vállalkozások közé. Az alacsony tőkéjű iparági szereplők kevésbé eredményesek

“A növekedés ellenére voltak kimondottan veszteséges cégek és mivel a felvevőpiac csökkent, így az autókölcsönzők száma – különösen a családi vállalkozásoké – is kevesebb”

Az elmúlt éveket vizsgálva az iparágon belül is megfigyelhető egyfajta differenciálódási folyamat, melynek okai elsősorban a szűkülő finanszírozási keretekre vezethetőek vissza. A korosodó gépkocsipark ugyanis növelte a lemaradást azon cégek számára, amelyek nem tudtak elegendő pénzt fordítani a fejlesztésekre.

“Azoknak viszont, akik folyamatosan tettek azért, hogy megfelelő szinten tartsák autóflottájukat, egy másfajta problémával kellett szembesülni. A használtautó-piac gondjai miatt a kölcsönzők egyre nehezebben tudnak megszabadulni gépjárműveiktől, melyet elsősorban a visszavásárlási árak csökkenése okoz. A tervezettnél hosszabb ideig üzemben tartott autók esetében a fenntartási költségek viszont növekednek.”