Nemrég írtunk egy pletykáról, amely szerint a Koenigsegg egy a jelenleginél is brutálisabb változattal készül kirukkolni. Az információt a brit Cars-nak megerősítette a cégtulajdonos Christian von Koenigsegg.


Mint elárulta, az Agerából készülő új modellváltozat neve One:1, ami a járgány súly/lóerő arányára utal, azaz minden egyes kilóra egy lóerő teljesítmény jut majd. Ehhez az autó tömegét is csökkentik, illetve a motorteljesítményt is fokozza a svéd gyártó.

Az Agera R 1290 kilós, amihez – bioetanollal használva – 1140 lóerő társul. Ennek megfelelően 1250 lóerő feletti teljesítmény és 1250 kilónál könnyebb tömeg várható a One:1-tól. A cél pedig, hogy a Bugatti Veyron Super Sportnál jobb gyorsulási értéket (2,5 s 0-100 km/h) érjenek el, illetve, hogy végsebességben is ez az autó legyen a világon az első.

Az 5,0 literes V8-as turbómotorral szerelt sportkocsi egyedi külsőt kap, amelynek részeként az Agerától eltérő orrspoilerrel, illetve hátsó szárnnyal készül. Ugyanakkor a többi Koenigseggel ellentétben a karbon tető nem kivehető, miután ott fut a versenyautóknál szokásos légcső a motorhoz. Az autó különlegességei közé tartozik az egy darabból készülő karbon felni.

Mindössze öt darab készül az autóból, de egyelőre a tervezésnél tart a cég, a gyártás időpontját még nem tűzték ki. Az autó ára akár kétmillió dollár (434 millió forint) is lehet.