13 millió dollárral (kb. 3 milliárd forint) kívánja támogatni a rászoruló gyerekeket 2012-ben a Kia az új Green Light Project keretében. A világszintű program a szegény országok különösen hátrányos helyzetben élő gyerekeinek segít oktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz jutni. 
Első lépésként augusztusban a program megnyitó ünnepségén letették egy középiskola alapkövét, a kelet-afrikai Tanzániában, Dar es Salaam városában. Ez lesz a program főhadiszállása is. Az iskola októberre készül el, közösségi ház is tartozik majd hozzá. Az épületben négy osztályterem, két labor, és egy könyvtár is helyet kap.
A Green Light Project a mobilitást tűzte zászlajára, célja a világ szegény térségeinek valamint azok lakóinak szociális és gazdasági megsegítése a közlekedés által. Ezért készült a négy, busszá, mozgókönyvtárrá, illetve orvosi rendelővé alakított Kia K2700 teherautó is.
“A zöld fény nemzetközi közlekedési jelzés, a szabad út, a haladás jele. A Kia Green Light Projectje több értelemben is szabad utat enged a benne résztvevőknek, hiszen segíti őket intellektuális fejlődésükben és mozgásukban egyaránt. A K2700-as teherautók biztonságosan és gazdaságosan szállítják majd a tanulási lehetőségektől és egészségügyi szolgáltatásoktól korábban szinte teljesen elzárt helyieket, lehetőséget teremtve számukra a jobb, élhetőbb létre ” – mondta Thomas Oh, a Kia Motors Corporation alelnöke.
A Kia Motors, a Jószomszédok és az SBS-a által támogatott Green Light Project következő helyszíne a délkelet afrikai Malawi, ahol a Food for the Hungry, nemzetközi élelmezési szervezet koreai ágával közösen tevékenykednek majd a szegény családok egészségügyi és gazdasági helyzetének javításán.