Még az idén döntés születhet a területi (megye, járás) alapú rendszámokról, amennyiben a bevezetés mellett dönt az illetékes tárca – mondta Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára, Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság új elnökének beiktatásán szerdán Budapesten.

Németországban is a járművek hovatartozása szerinti rendszámot használnak. Itt az IN, Ingolstadtot jelöli

Németországban is a járművek hovatartozása szerinti rendszámot használnak. Itt az IN, Ingolstadtot jelöli


Mint a szakember hozzátette, a műszaki vizsgán egyablakos ügyintézéssel történhet meg a rendszámcsere, majd emlékeztetett rá, hogy a területi alapú rendszám bevezetését a kormány döntése alapján a belügyminiszter vizsgálja.
 
Mint emlékezetes, még januárban írtunk róla, hogy a kormány a három betű- három szám kombináció helyett területalapú rendszámokat vezetne be.

Az erről szóló terv a Nemzetgazdasági Minisztérium által készített jelentésben szerepelt, amit a kormány az Európai Bizottságnak küldött 2011 decemberében, a túlzotthiány-eljárás keretében. A kormány már 2012-ben 12 milliárd forint bevételt remélt a változtatástól, miután a rendszámtáblák cseréje illetékköteles lehet, amit az autók tulajdonosai fizethetnek meg.

Jelenleg egy pár a rendszámtábla 8500 forintba kerül, illetve az új forgalmi engedély 6000 forint. Így a forgalomban lévő közel 3 millió személyautó esetén a rendszámtáblák cseréje több mint 43,5 milliárd forint lenne. Nem is beszélve arról, hogy a teljes – teherautókat, motorokat is tartalmazó – járműállomány meghaladja 4 millió darabot, illetve fizetni kell a műszaki vizsgát és a környezetvédelmi besorolást igazoló matricákért is.

Ha gazdasági szempontból nézzük, akkor az államnak és a rendszámokat előállító cégnek nemcsak egyszeri alkalommal, de folyamatosan nagyobb hasznot generálna az új típusú rendszám. Míg tavaly alig 63 ezer új járművet helyeztek forgalomba, azaz kapott új rendszámot, addig több mint 400 ezer használt jármű cserélt gazdát. Feltételezhető, hogy ezek közül igen sok nem marad ugyanazon a településen, vagyis az új rendszer szerint új rendszám kell neki.

Várhatóan nem azonnal kellene lecserélni a rendszámokat, akik megtartják a kocsit azok kaphatnának valamilyen haladékot a váltásra, míg akik eladják autójukat a határidőn belül, ott egyértelműbb a helyzet, az új forgalmival együtt új rendszám kerülne a kocsira. Egyes szakértők szerint a műszaki vizsgához kapcsolódhat a rendszámcsere.  

Schváb Zoltán azt is mondta, hogy a jövőben egyszerűsödik a gépjárművek forgalomba helyezése, a forgalmi engedélyek, és a jogosítványok kiadása is.