A 41 éves férfi 2005 őszén két gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozást alapított, amelyek nevében az unióból autókat hozott be. A járműveket később magyar magánszemélyeknek és cégeknek adta el, ám ahogy az ítélet fogalmaz, nem tett eleget adóbevallási kötelezettségének.

Egészen pontosan “a benyújtott bevallásokban – az adóhatóságot megtévesztve – nem a járművek valós forgalmi értékét tüntette fel, de előfordult, hogy egyáltalán nem is nyújtott be bevallást”. Az MTI tudósítása szerint ezzel az volt a célja, hogy a gépjárművek értékesítéséből származó áfa-fizetési kötelezettséget elkerülje.

A két cég összességében több mint háromszáz számlát állított ki, a be nem fizetett forgalmi adó pedig 536,9 millió forint volt.

A táblabíróság két rendbeli, folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettében és két rendbeli, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és ezért jogerősen négy év hat hónap börtönre és hat év gazdasági társaság vezető tisztségviselői foglalkozástól való eltiltásra ítélte.

A jogerős ítélet valamivel enyhébb, mint az elsőfokú volt, a Kecskeméti Törvényszék korábban öt és fél év börtönre ítélte a férfit.