Három héttel a Finn-ralit követően ismét munkába állnak a rali-világbajnokság szereplői, az aszfaltos raliversenyen, a Német-ralin száguldanak a hétvégén. Sebastien Loeb, a Német-rali koronázatlan királya kilencedik győzelmére hajt az aszfaltos futamon, amelyen rengeteg szurkolója várja a Francia határ közelsége miatt. Összességében kétszázezres nézőszámra lehet számítani.

Már-már unalmasnak mondható Sebastien Loeb fölénye a rali-világbajnokságban. A Citroën sztárja dominál az idei világbajnokságban is, ő a hétvégi rali fő favoritja is. Ha tavaly egy defekt nem fog ki rajta, most talán zsinórban tizedik győzelmére hajtana. Loeb addig még soha nem kapott ki Németországban, azóta, hogy a verseny a rali-vb része 2002-től, tavaly Sebastien Ogier mögé szorult. A Michelin megerősített abroncsokkal járul hozzá, hogy ne történhessen meg a tavalyi fiaskó az idei ralin.


“Igazán szeretem ezt a ralit, mivel mindig sok barátom nyújt itt támogatást és mivel nyolcszor nyertük meg ezt a versenyt. Mégsem találom könnyűnek, főleg mikor esik. A sár ráragad a versenyvonalra, s ez radikálisan megváltoztatja a tapadást. Ez pedig megnehezíti az autó irányítását azokon a keskeny és gyors utakon” – szögezte le a nyolcszoros világbajnok.

Sebastien Ogier idén S2000-es Skodával gyakorol, nem veszélyes a címvédőre. Mikko Hirvonen, aki tavaly, legjobb fordosként negyedik lett szintén nem valószínű, hogy a finnországihoz hasonló csatára lenne képes csapattársa ellen. A Ford idei versenyzői Jari-Matti Latvala és Petter Solberg Monte-Carlóban már megmutatták, hogy megvan a tempó a Fiestában aszfalton is, de látva az idei évet, nem egyértelmű, hogy képesek lennének versenyre kelni Loebbel. A francia legnagyobb ellenfele Dani Sordo lehet. A MINI-vel versenyző spanyol, nagyon gyors aszfalton és tavaly itt szerezte a csapat első dobogós eredményét. Idén négynapos teszttel készül korábbi csapattársa ellen.

A megszokott arcok (Jevgenyij Novikov, Mads Ostberg, Marti Prokop) mellett lesznek visszatérők is versenyen. Armindo Araujo helyét a bajnokság hátralévő versenyein átveszi Chris Attkinson, aki idén csupán két versenyen indult. Visszatér Nasszer Al Attiyah us, aki az olimpia miatt kihagyta az előző két versenyt. Bronzérmet nyert skeet-lövésben a katari.

A raliról

Gyakran nevezik a versenyt “három az egyben” ralinak, hiszen három nap három különböző utakon: szűk keskeny pályák mellett, hosszú egyeneseken száguldanak majd a Mosel-völgyi szűk, buckás kanyarokon kell átvágnia magát a mezőnynek. Mivel itt gyakori a kanyarok levágása, sok kosz kerülhet az utakra, ami trükkössé teheti a versenyzők számára.

A rali során a pilóták elérkeznek a Baumholder katonai táborba is, amely katonai tankok vonulásához alkalmaselsősorban, nem pedig raliautók száguldozására. Ezen a terepen az utak gyorsabbak és szélesebbek, de nagyon óvatosan kell haladni, mivel betontömbök szegélyezik, s ezeknek a kerekek és a felfüggesztések könnyen áldozatul eshetnek. Ezek a katonai utak mindig koszosak, porosak és szárazban-esőben egyaránt nagy kihívást jelentenek a versenyzők számára.


Itt található a híres-hírhedt Arena Panzerplatte gyorsasági szakasz, amelyen kétszer is végigmegy a mezőny a szombati nap során. Ez a gyorsasági szakasz 46,54 km hosszú, a szezon leghosszabb szakaszainak egyike.  Ez borzalmasan nehéz rész még szárazon is, nem hogy egy esetleges esőzéskor. Olyankor egy rémálom.  A hétvégére esőt jósolnak Trier környékére a hétvégére.

A 2012-es Német-rali a csütörtöki időmérőt követően három igen intenzív napon át tart vasárnapig. Míg tavaly 19 szakaszt rendeztek, idén csupán 15 gyorsaságit szerveznek, ezek viszont 368,63 km-t tesznek ki, ami 24 kilométerrel több, mint tavaly.

Az elmúlt évek Német-ralijain az egyik fő attrakció a Circus Maximus szuperspeciális szakasz volt, amely Trier központján halad végig. Idén újra ez a szakasz lesz a Power Stage is, amelyen bónuszpontokért harcolnak majd a ralimenők. A verseny részletes programja megtalálható ezen a linken.

Ilyen volt a 2011-es Német-rali

A világbajnokság állása a Finn-rali után:
Pilóták

1. Sebastien Loeb       Citroën WRT                171 pont
2. Mikko Hirvonen        Citroën WRT                128 pont
3. Petter Solberg         Ford WRT                   104 pont
4. Mads Östberg          Adapta WRT                 90 pont
5. Jarri-Matti Latvala    Ford WRT                     69 pont
6. Jevgenyij Novikov     M-Sport Ford WRT         55 pont
7. Martin Prokop          Czech Ford Rally Team    38 pont
8. Thierry Neuville        Citroën Junior WRT         32 pont
9. Dani Sordo              MINI WRC Team             29 pont
10. Ott Tanak             M-Sport Ford WRT          26 pont

Gyártók

1. Citroën WRT         280 pont
2. Ford WRT             171 pont
3. M-Sport Ford WRT 115 pont
4. Qatar WRT             49 pont
5. Citroën Junior WRT  48 pont
6. Adapta WRT           37 pont
7. Mini WRC Team       26 pont
8. Brazil WRT             16 pont

(Forrás: Amber PR)