Már jövőre elkezdődhet a kecskeméti Mercedes-gyár bővítése, amelynek során az üzem kapacitását a jelenlegi duplájára, évi 150 ezer darabról 300 ezerre emelik – írja a Napi Gazdaság három független, az ügyet jól ismerő forrásra hivatkozva.


A lap úgy tudja, a beruházás több tízmilliárd forint lenne, amihez az autógyár valószínűleg állami támogatást igényel.  Az újabb kecskeméti gyárrész építése jövőre kezdődhet, a gyártósorok 2014-ben érkezhetnek az üzembe, a termelés pedig 2015-től indulhat. Napi több mint 800 jármű gördül majd le a gyártószalagokról.

Egyelőre nem tudni, hogy a B osztály és a hamarosan gyártásba kerülő négyajtós CLA mellett esetleg más modellek is készülnének a gyárban vagy ezekből akarnak többet gyártani. Az azonban biztos, hogy várakozáson felüli az érdeklődés a Mercedes kompakt modelljei iránt. A rastatti és kecskeméti üzemek kapacitása teljesen le van kötve. Rastattban A és B osztályt egyaránt gyártanak.

A szeptember közepén piacra kerülő A-osztályú kocsikra a már több mint 40 ezer megrendelés érkezett. Ezért a jövő év végéig újabb 600 millió eurót (173 milliárd forint) fordít a Daimler a Rastattban lévő üzemének bővítésére, illetve egy harmadik műszakot is beiktatnak ott és Magyarországon egyaránt, hogy eleget tudjanak tenni az új modellek kocsik iránti növekvő érdeklődésnek.

Ráadásul a nagy kereslet minél gyorsabb kielégítése érdekében a Daimler Finnországban is megkezdi az A osztály gyártását. A Valmet Automotive Uusikaupunkiban lévő üzeme 2013-ban kezdi meg a termelést a Mercedes számára, és 2016-ig 100 ezer A osztályú kocsit készít.

A kiszivárgott hírek szerint A és B osztály által alkotott kompakt Mercedesek kínálatát egy kupé és kabrió illetve egy szabadidő-autó bővíti majd a jövőben. Lehetséges, hogy ezek közül valamelyik kerül Magyarországra, de lehetséges, hogy a sürgős megoldásként választott külső gyártó (a Valmet) helyét veszi majd a Kecskeméti üzem, amely a Mercedes saját gyára. 

A teljes átrendeződés nyomán Kecskeméten készülhet az össze B osztály, illetve a CLA, Rastattban az összes A osztályt gyártanák, illetve a kis szériás modelleket, kupét, kabriót stb.

Forrás: Napi Gazdaság