A budapesti V. kerületben két hétre lezárják az Erzsébet teret. A “Főutca-programban” megújított útszakaszok garanciális kivitelezési munkái 2012. augusztus 9-én, csütörtökön kezdődnek el. Az építési folyamatok első ütemében augusztus 9-étől várhatóan augusztus 24-éig, péntekig zárják le teret – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ. 
Közúti forgalomkorlátozások
A kivitelezési munkák első üteme miatt augusztus 9-én, csütörtökön 0 órától várhatóan két hétig az Erzsébet teret teljesen lezárják, a Petőfi Sándor utca és a Bécsi utca azonban járható lesz. Ebben az időszakban nem lehet majd parkolni az Erzsébet téren, a Harmincad utca és József Attila utca közötti szakaszon. A Károly körút felől a József Attila utca – Széchenyi tér – Lánchíd nem lesz megközelíthető a megszokott Harmincad utca – Erzsébet tér útvonalon keresztül; kerülőútvonalnak a Bajcsy-Zsilinszky út – balra Bank utca – Széchenyi utca – balra Nádor utca – jobbra József Attila utca útvonalat vagy a Margit híd igénybe vételét javasolják.
 
Változások a tömegközlekedésben
Augusztus 9-én, csütörtökön üzemkezdettől több buszjárat is a lezárt területet elkerülve, módosított útvonalon közlekedik majd:
 
15-ös és 115-ös autóbuszok


A 15-ös és 115-ös autóbuszok terelve közlekednek, a Kálvin tértől a Bank utcáig a Múzeum körút – Károly körút – Bajcsy-Zsilinszky út útvonalon a Lehel tér M felé. A Lehel tér M irányába tartó 15-ös és 115-ös autóbuszok ezért nem érintik a Kálvin tér M, a Ferenciek tere M, a Szervita tér, az Erzsébet tér és a Hercegprímás utca megállóhelyeket. A terelt útvonalon közlekedő járatokra a 9-es, illetve 109-es autóbuszok Kálvin tér M, Astoria M, Deák Ferenc tér M megállóiban, majd a Bank utcában, a Hold utca kereszteződése előtt (a Hercegprímás utca elnevezésű ideiglenes megállóban) lehet felszállni. A Boráros tér H irányába  tartó 15-ös, illetve 115-ös buszok eredeti útvonalukon, a menetrendben meghirdetett megállóikat érintve közlekednek.

16-os autóbuszok


A Deák Ferenc tér M irányába tartó 16-os autóbuszok a Deák Ferenc tér M végállomásukat nem tudják megközelíteni. A buszok a József Attila utcából balra a Sas utcába fordulnak, végállomásuk az Arany János utca M metróállomásnál lesz kialakítva a munkavégzés idejére. Terelt útvonalukon a buszokra a Sas utca elején, a József Attila utcából történt befordulás után lehet felszállni, majd ideiglenes végállomásukon, az Arany János utca M megállónál (az Arany János utcában a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződése előtt). Indulásukat követő első megállójuk az ideiglenes Deák Ferenc tér M megállóhely lesz (a József Attila utcában a Hercegprímás utca kereszteződése előtt), ezután ismét eredeti megállóikban állnak meg. Deák Ferenc téri végállomásukat tehát a Várba tartó buszok nem érintik, onnan az ideiglenes megálló gyalogosan, az Erzsébet téren át közelíthető meg.
 
105-ös autóbuszok
Az Apor Vilmos tér irányába tartó 105-ös autóbuszok a Deák Ferenc tér M megállójukat nem érintik, helyette a József Attila utcában, a Hercegprímás utca kereszteződése előtt állnak meg. A Gyöngyösi utca M irányába tartó 105-ös autóbuszok eredeti útvonalukon, a menetrendben meghirdetett megállóikat érintve közlekednek.