Június elején az Astra megújulása nyomán kiadott közleményben már szólt az Opel a modellhez kínált új, erős dízelmotorról, most pedig részletes bemutatta azt. 


Az Astra BiTurbo két különböző méretű turbója a terhelési állapottól függően látja el egyedül vagy együtt a négy hengert. A kisebbik alacsony motorfordulatszámnál gyorsan felpörög, így azonnali a reagálás a gázadásra, elmarad a turbólyuk. Már 1250/percnél 320 newtonméter áll rendelkezésre. 
Közepes fordulatszámon együtt dolgozik a két turbó: a nagyobb elősűríti, majd a kisebb tovább komprimálja a levegőt. A kipufogógáz egy részét magkerülő szelep vezeti állandóan a nagyobb feltöltőhöz. 1750-2500/perc fordulatok között már 400 Nm vethető be.
3000/perctől kizárólag a nagy turbó kap hajtógázt, innen már egyedül ez biztosítja a komoly teljesítményt. A 2.0 BiTurbo CDTI 195 lóerős. 
Az Insigniából ismert motor eredeti helyén két töltőlevegő-hűtővel együtt dolgozik, mivel az Astra motorháza más, a tervezők egyetlen töltőlevegő-hűtőt osztottak kisebb és nagyobb részre. Különbség az is, hogy az Astra BiTurbo mindkét hőcserélője léghűtéses. Mindez azonban nincs hatással arra, hogy kiváló dinamikát produkál az autó. 
Az ötajtós változat 226 km/óra csúcssebességgel minden idők leggyorsabb dízel Astrája, ám ugyanakkor a széria Start/Stop jóvoltából takarékos is. Fogyasztása, akárcsak a Sports Toureré, 5,1 l/100 km a GTC-é pedig mindössze 4,9 liter. Ez megfelel 134, illetve 129 g/km CO2-kibocsátásnak. 
Az egyedi karosszériával, sportosabb futóművel párosított BiTubo felszereltség év végétől lesz elérhető. Három karosszériaváltozathoz, az ötajtóshoz, a GTC kupéhoz és a Sports Tourerhez kapható.